Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)
9. A temető terjeszkedése és belső kronológiája
166 9. A TEMETŐ TERJESZKEDÉSE ÉS BELSŐ KRONOLÓGIÁJA szőr a sírokat tájolták egyre gyakrabban Ny-K irányba,751 ezt követték a közösségi épületek,752 míg a családi sírboltok többsége a praktikum, a hagyomány, és a hosszabb használat okán megőrizte az É-D tájolást. A K-Ny irányba forduló közösségi temetői emléképületek, a Cella septichora és a Mauzóleum a legkésőbbiek.753 Ezek datálását Pannónia utolsó nyugodt időszakához köthetjük, mely a 4. század legvégén kezdődött (Hudák 2012 89) és a pusztulási rétegek hiányában feltételezhető, hogy eltarthatott akár 430-ig is (Tóth E 2009 165).754 Ezután több valeriai temető használatát is hirtelen, egyszerre hagyták fel (Hudák 2012 97). Az egyház a közösségi épületeknél alkalmazhatta legelőször a kialakuló szakrális szabályokat. A közösség által emelt építmények a temetőben kiemelt helyet foglaltak el és korlátozottabb mértékben kellett igazodniuk a temető struktúrájához. így fordulhatott elő, hogy a délről északra terjeszkedő temető legkésőbbi épületei nemcsak a legészakibb részeken találhatók, és irányításuk sem a temetői szokáshoz, hanem az új ókeresztény irányelvekhez kötődött. Üres területek azonban számukra már inkább a vízfolyások által kialakított természetes völgyek helyén adódtak. A közösségi épületek nagysága tükrözi az egyház szervezeti és anyagi képességeinek fejlődését is. Az épületek méretnövekedésére jó analógia az agapék házalakító szerepe. A tehetősebb keresztények palotáinak triclinia helyisége csak addig volt elég nagy a meghívott szegények vendégül látására, amíg az egyház nem kezdte szervezni a lakomákat (Hamman 1987 187). A bővítés már csarnokot, méginkább a tricliniák/karéjok/horák/triconchosok/apszisok számának emelkedését eredményezte (Polci 2003 81-82). Az új sokhórás épületek formái pedig a temetőbe is eljutva mutatták az adott helyen temetkező és megemlékező közösség létszámbeli gyarapodását, illetve helyigényének növekedését.755A pénzek elemzése756 alapján a nagytemető használata 200 körül indult. Tacitus császár (275-276) és Diocletianus (284-305) uralkodása alatt 751 A halottakat fejjel Ny felé helyezték sírba, fejüket párnával/kőpárnával támasztották alá, így arccal K felé nézhettek. A sírok keletelése legkorábban talán Karthágóban vált szokássá az 1-2. században (Volp 2002 118), de a 4. századra eljutott a legészakibb provinciákba, majd a kereszténységgel a 7-9. században Írországba és a Duna vonala fölé is. Ha a sírkamrákon belüli helyzet azt kívánta, akkor a keresztények eltértek a sírok Ny-K irányításától (Id. XX. sírkamra krisztogramos sírjának É-D irányítása). 752 A temetőterületek magántulajdonból egyleti, végül egyházi tulajdonba kerültek. Ilyen egyházközösségi tulajdonná vált temetői cella memoriae épületről tanúskodik a mauritániai Caesarea (Algéria) városánál eltemetett Evelpius sírfelirata, ahol a helyreállítást a kiegészítés szerint már az egyház (edesia fratrum) végeztette (Marucchi - Vecchierello 1935 92). 753 Ne feledjük, hogy az egyház intézményén túl, a rítusok, sőt az imádságok is főleg közösségi cselekmények voltak (Dolhai 2001 143). Temetői közösségi emléképületen nem egy-egy család által épített síremléket érthetünk, hanem a helyi gyülekezet tagjai által közösen emelt építményt. Ezekben nem feltétlenül csak mártírok fekszenek, hanem akár a helyi egyház vezető tagjai, illetve a Mauzóleum esetében a mellétemetett, de későbbi halottak is). A Cella septichorával kapcsolatban is csak annyit szögezhetünk le, hogy tehetős személyek számára készült sírhely (Hudák - Nagy 2008), illetve a Mauzóleum esetében nem elvetendő lehetőség, hogy az egyház volt az épület megrendelője. Az biztosan állítható, hogy ezen sírkamrák építészeti jellege és környezete, valamint a Mauzóleum festményei mindenképpen keresztény halottakra utalnak. A szarkofágok és falfestmények viszonyából pedig az is kitűnt, hogy a Mauzóleum sírkamrája eredetileg valóban egyetlen jeles halott részére készült. Valószínűsíthető tehát, hogy a két épületet a hitközösség kiemelkedő tagjainak nyughelyéül szánták. Feltételezem, hogy a mauzóleum márványszarkofágjába egy püspököt helyeztek, aki nem mártír, hanem confessor volt. Hasonló feltételezhető a nisi 3. sírkamránál (Rakocija 2011 42.), a ciprusi Tychon-bazilika sírkamrájánál (Sörries 2011 232) stb. A püspök helye a templomban is és talán a temetőben is a legfontosabb helyek egyike volt (Sodini 2003 40). Külön keresztény emléképület pedig nem csupán a mártíroknak járt, de néha egy-egy család fontos tagjainak is (Id. Gerasa 6. századi emléktemplomát, amit szüleik emlékére emeltek ismeretlenek - Sörries 2011 295), amihez képest egy confessor püspök emléke a közösség számára nyilván nagyobb fontossággal bírt. A pécsi szarkofágon üresen maradt felirathely egyrészt azért nem különös, mert Sopianae temetőjében amúgy sem maradtak fenn ókeresztény feliratok, másrészt a püspöki sírfeliratok (a pápák későbbi, Damasus által készített sírfeliratait nem ideértve) éppenséggel Róma temetőiben is ritkák (Marucchi - Vecchierello 1935 234). 754 Alföldi András még 406-ra keltezte Valeria hunoknak való átadását (Alföldi 1926 90). Ez az időpont azonban a kutatások során későbbre tolódott, illetve a terület hivatalos átadását sem támasztják alá írott források. Köztes álláspontot foglal el Hudák Krisztina: Valeria 430-ban került hun uralom alá, de már 420 körül megszűnt itt a római fennhatóság (Hudák 2012 92 119). 755 A legnagyobb lakoma-jelenet a San Sebastian-katakomba Clodius Hermes-mauzóleumának attikáján látható (Nicolai - Bisconti - Mazzöleni 2002 110), egyszerre legalább három mensa körül helyet foglaló emberekkel, ami jói alátámasztja az elméletet az apszisok/horák/karéjok számának növekedéséről (Polci 2003). 756 A problémát az jelentette, hogy meg kellett különböztetni az érmek kötődését a sírkamrák építési idejéhez, illetve használatához, ami sok évtizednyi eltérést is kiadhatott.
