Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)
9. A temető terjeszkedése és belső kronológiája
9. A TEMETŐ TERJESZKEDÉSE ÉS BELSŐ KRONOLÓGIÁJA 165 sírkamrák által Ny felé terjeszkedett. A Szent István teret tekinthetjük tehát a sírok számára legkésőbb megnyitott résznek (a sírok itt szinte kivétel nélkül mind Ny-K irányúak), amit már nem használtak olyan sokáig, hogy a sírok metsszék egymást. Számarányában itt várható a legtöbb keresztény sír is (Hudák - Nagy 2005A 59, Hudák - Nagy 2005B 59 Visy 2007A 9). Fülep Ferenc az építmények emelésének kezdetét az ókeresztény sírok tömeges megjelenésével együtt a 340-350-es évekre tette (Fülep 1984 279). Az építkezések kezdete Nagy Constantinus Pannóniában megkésetten jelentkező hatása. Damasus és Ambrus későbbi fellépéséhez inkább a pécsi temető esetleges mártír-sírjainak kiépítése (köréjük való temetkezés) és a Péter-Pál sírkamra festményein lemérhető ortodox ellenhatás emlékei köthetők, amelyek a feltámadás ígérete mellett már a katolikus egyház győzelmét is hirdetik (HudAk - Nagy 2005A 50-51 2005B 50-51). Vagyis a Szent István téren a mártír-emlékhelyekre és a körülöttük létesült sírcsoportokra inkább a 370-es évektől számíthatunk. A II. sírkamra cella memoriae épületének szögletes alaprajza mutatja a késői területen (ÉNy-i rész) a legkorábbi épülettípust.748 Az apszissal már rendelkező, de szintén halottkultusz számára emelt kis épületek jelentik a következő évtizedeket, míg a nagyobb, több apszisos (Cella trichora1-2, Cella septichora), illetve már csarnokszerű (Mauzóleum), tipikusan keresztény építmények a „legfejlettebb" változatokat. Ezek némelyike akár az 5. század legelején készülhetett. Az Ókeresztény Mauzóleum, az V. sírkamra és az Apáca u. 14. sz. alatti temetői épület átépítése tartozhat a késői csoportba, míg a Péter-Pál sírkamra kifestése is legkorábban a 490-es évekre datálható (FIudák - Nagy 2005A 31-51 2005B 31-51). Ezek az épületek az Apáca u. 14. szám alatti kivételével mind a székesegyház körül találhatók.749 A festett sírkamrákat (I—II., XXXIII.) és a nagyobb épületeket (V., XXXI—XXXIII.) megvizsgálva e szempontok alapján arra a következtetésre juthatunk tehát, hogy a 4. század 2. felében épült II. sírkamra és az Apáca utcai építmények első építési szakasza néhány évtizeddel korábbi a többinél, de használatuk a pénzek alapján elérhet akár az 5. századig. A többi sírkamra építése azonban a 4. század végére tehető. Ez alól kivétel az V. és XXXIII. többszöri átépítése, valamint a Cella septichora megépítése, mert azok már talán az 5. század legelején az egyház irányítása mellett történtek. A késő antik lakosság városon kívül való építkezési vágya tehát az 5. század elején is megvolt még (Mócsy 1974A 198-200), hiszen a Cella septichorát elkezdték, illetve az Apáca u. 8. szám alatti közösségi sírkamra sem telt be. Szent Severinus idejéből pedig tudjuk, hogy Noricumban és Raetiában épp a vészterhes időkben nőtt legjobban a keresztény szakrális épületek száma. Speciális temetői épülettípus az V. sírkamra. Alaprajzával egy pannonjai városban már-már hivalkodó birodalmi elit temetkezésnek számít. Földbe süllyesztett volta alkalmazkodás a Mecsek lejtőjéhez. Átépítése kétséget kizáróan keresztény indíttatású, hiszen már eredeti fugáiba Krisztus-monogramot„karcoltak". A nyugati temetőrész É-i szélén emelték. Eredetileg is egyetlen ember sírhelye volt, átépítése után a látogathatóságából ítélve már biztosan a közösség temetői tulajdona lett, de valószínűleg előtte is az volt. Mivel a keresztény temetőrészen található, ezért építését a 4. század végére, átépítését pedig az 5. század elejére tehetjük. Sopianae temetői épületeinek tájolásában egyértelműen a keletelés tekinthető a legkésőbbi fejleménynek. A közel egyidejű temetői épületek iránybeli eltéréseinél kell olyan okot találni, amely megadhatja a különbségek indokát. Ezt az osztályozási lehetőséget az egyéni/családi, illetve a közösség által emelt temetői építmények megkülönböztetésében láthatjuk célszerűnek.750 A közösség által emelt legnagyobb épületek (XXXI- XXXIII.) kevésbé vették figyelem be a temető korábban kialakult rendszerét, terjeszkedési irányát és tájolási szabályosságait. A temetőben található keletelések alkalmazásának kialakulási sorrendje tehát a következő: elő748 Falának építésekor kiegyenlítő téglasorokat sem alkalmaztak még, noha a többi épületnél ez már rendszeressé vált. 749 A Széchenyi tér ÉNy-i sarkán az 1716-ban talált festett sírkamra megsemmisült, így építésének a temető használati idején belüli pontosabb kora ma már nem állapítható meg. 750 Róma katakombáiban és temetőiben mindvégig megmaradt a családi együtt temetkezés igénye - sokszor még a pápák esetében is. A temetőrészenként különböző felszínalakítás és az elkülönülő, sokféle sírépítmény alapján úgy tűnik, hogy az 5. század elejéig Sopianaeban is ez volt a tendencia (építészeti szempontból ezért lehet olyan sokszínű a temető), míg a közösségi temetői építmények csak a legkésőbbi szakaszban szaporodtak látványosan. (Közösségi temetkezés 3. századi leírása: Hippolytos, Refutatio/Philosophoumena 5.3. Közösségi temetkezés/co//eg/o funeratica törvénye: Dig. 11.7.41. Johnson 1997 41). Éric Rebillard tézise - miszerint az egyház a családokra bízta a temetői ügyeket (Rebillard 2003) - részben igaz Sopianae 4. századi temetőjére, azzal a kitétellel, hogy végül megjelentek a közösségi épületek is. A pécsi keresztény temetőrész egésze tehát a 4. század végére egyházi gondozás alá kerülhetett, ahogyan Róma nagy katakombái is (Fiocchi Nicolai 2001) - hiszen irányítás nélkül nem lehetett volna kezelni őket vagy az épületek elemei sem lehettek volna uniformizáltak - az egyes sírok és sírépületek, valamint a temetői rítusok döntő többsége azonban még ekkor is családi ügy maradt. Ld. a legkésőbbiek közé sorolható és már igen gyenge színvonalú XXXV. családi sírépítményt az 5. század elejéről (Tóth Zs 201 OF 16).
