M. Aradi Csilla: Somogy megye Árpád-kori és középkori egyházszervezetének rekonstrukciója. Somogy megye középkori templomainak adattára (Kaposvár, 2016)
VII. A templomok mentsvárfunkciója
felmérésében castellumként szerepelt.709 Egy 1559. februári levélből Marót hadnagyát említik, míg 1562- ben Magyar Bálint a kismaróti katonák ellen emelt panaszt.710 Feltehetően 1566 őszén került török kézre Babócsa, Berzence, Vízvár, Zákány, Segesd, Szenyér, Marcali és Lak váraival együtt. A Buzsák-Fehérkápolna nevű műemléképület azonosítása problematikus - a Fehérkápolna elnevezés nem a település nevére (Fehéregyháza település Karád mellett található), hanem templomának szí- nére/anyagára utal, amely talán a három, egyházzal is rendelkező Kölked egyikének kápolnája lehetett. A temetőt körülvevő egykori ovális körítőfalon kívül egy árokkal övezett, sarokbástyás palán kérőd ítés látszik, amelyet a kutatók a török időkre datáltak.711 Ugyancsak erődített temploma volt Nagybajomnak, melynek félköríves sáncmaradványai a református temető déli sarkában helyezkednek el, és amelyet a II. József-féle katonai felmérés másodlagos funkciója alapján várromként jelölt. Téglalap alakú erődítését észak, nyugat és dél felől árok övezte. Feltehetően egy külső palánk meglétével is számolhatunk, hiszen egyik földesurának, a Várdai családnak állt itt háza.712 Az erősség 1543-tól a török elleni háborúk kapcsán tűnik fel forrásainkban.713 1550-től - Csákányhoz hasonlóan - Allya Mátyáshoz tartozott. 1554-ben a települést felégetik, ugyanakkor castellumát még 1555- ben is említik. Végleges pusztulása Korotna török általi birtokbavételével következett be.714 Balatonboglár templomának erődítéséről 1614- ben hallunk, amikor Molart a budai pasához írott panaszában megemlíti, hogy a törökök itt a puszta- szentegyházból palánkot építettek.715 Ságvár templomerődjét Takaró Mihály jelentései alapján ismerjük. Középkori templomát, melyből a török kastélyt épített, és nyolc védővel felszerelt, Takaró Mihály tihanyi kapitány 1557-ben elfoglalta, és felrobbantotta.716 1558-ban Takaró Mihály beszámolója alapján a török az egyházat egy éjszaka alatt megerősítette, ám ő ezt egy óra alatt visszafoglalta. Talán csak a templom kapujának eltorlaszolását jelenthette az erősítés.717 Ságvár valamikori temploma a Jaba-patak túlsó oldalán, a belterülettől délnyugatra, a Bogárházi-völgy-Malomhegy nevű területen állt.718 709 Pálffy 1999. 117. 710 Őze 1996.1.310., II. 392. 711 RRM Adattár 449. Ásatási és műemléki jelentés. 712 Aradi 1997.6-7. 713 Őze 1996.1.58. 714 Magyar-Nováki 2005.95. 715 Tolnai 2001.104. 716 Koppány 1993.219. 717 Tolnai 2001.29., 89. 718 RRM Adattár. 1/29/25., 385., 985. Gyurkovics János jelentése, SMFN 39/125., 135., 166. Somogysimonyinál 1572-ben a törökök kívánták az egyházat várrá alakítani - felvonóhidas kapuja már elkészült, amikor a magyarok Bornemissza János kanizsai várkapitány vezetésével felrobbantották.719 Szólád templomát a 16-17. században kettős sánccal erődítettek. A belső árok szélessége 7-8 m, mélysége 1-1,5 m; tőle északkelet-keletre egykori sírok nyomai láthatók.720 A kőröshegyi Szent Kereszt bencés egyház sánccal való erődítéséről egy 1812. évi leírásból értesülhetünk.721 A templom és erődítése homokbányászás következtében pusztult el. A tapsonyi határba beleolvadt Terebezd templomának helyénél szintén „Török-sáncokat" említenek. Feltehetően hasonlóképpen, a templom erődítése során vált váras településsé Balatonszentgyörgy. 1555-ben Nádasdy Tamás Sulyok Balázs és István kezén említi a várat.722 1565-ben Csányi Ákos Nádasdy hitvesének, Kanizsai Orsolyának írott levelében már a vár pusztulásáról számol be.723 A Báthori András birtokában lévő Marcali erődítését a törökellenes hadjáratok során többször említik, a 16. század második felétől megerősítésére több alkalommal is törekedtek.724 Temploma a História Domus tanúsága szerint erődített volt. Babócsához hasonlóan az erődítés mind a templomot, mind a Marcaliak által még a 13. század végén épített udvarházat magában foglalta, amelyet már 1456-ban várrá alakítottak. 1526 utánra keltezhető a palánk megerősítése, amely 1566-ban török kézre került.725 A nagyobb területet is felölelő erődítéseket azért érdemes mégis az erődített templomokkal együtt megemlíteni, mivel az erődítés magja a templom, illetve annak tornya volt, így az egyházi épület kiemelkedő szerepet játszott az erődítés létrehozásában. Törökkoppány először 1552-ben került török kézre, amikor 57 ulufedzsi (nehézlovas) és 29 szerb mar- talóc (könnyűlovas) állomásozott a koppányi várban. (A feljegyzés szerint Törökkoppányban már a török idők előtt állt erődítés, melyet feltehetően korábbi birtokosa, Török Bálint emelt.) A szigetvári helyőrség még ebben az évben visszafoglalta a várat, amely véglegesen Tujgun budai pasa 1555. évi hadjáratának esett áldozatul.726 A török alatt a település szandzsákszékhelyként működött, amelyhez öt nahie tartozott (a koppányi, a dombóvári, a karádi, a kőröshegyi és a marcali) összesen 190 faluval. Minden nahie székhelyét megerősítették, és helyőrséggel látták el. Az 1558. 719 Pálffy 1999.144.,Tolnai 2001.29., 89. 720 Magyar-Nováki 2005.141. 721 Tóth 1988. 72. 722 Pálffy 1999.117. 723 MOL MKAE 185. (Szatlóczky Gábor történész és László István helytörténész kutatásai nyomán.) 724 Őze 1996.1.59. 725 Magyar-Nováki 2005. 86. 726 Vass 1972. 57. 78