A Fürdőélet és egészségturizmus a Dunántúlon az ókortól napjainkig című konferencia tanulmánykötete (Kaposvár, 2015)
Halász Imre: Gyógyfürdők és gyógyulni vágyók a Dunántúlon a tömegturizmus kialkulása előtt
96 HALÁSZ IMRE a szabadidős és a hivatásturizmus között, s turistának statisztikailag csak azt a személyt tekinthetjük, aki a meglátogatott helyen legalább egy vendégéjszakát eltölt. Minden más látogatót átutazónak, vagy kirándulónak nevezünk. A fentiek alapján a turizmus történetében alapvetően két fő korszakot kell megkülönböztetni, - és az egyes korszakok sajátosságait figyelembe véve vizsgálni - egyrészt a tömegturizmust megelőző korszakot, másrészt a második világháború utáni korszakot, a turizmus tömegessé válásának periódusát. A vízbázisú gyógyturizmus kezdetei a 18. században A vízzel, elsősorban a gyógyvízzel való gyógyításnak évezredes története van, és már Hippokratész (Kr. e. 460-377) ógörög orvos is ajánlotta pácienseinek a gyógyfürdőkben, hőforrásokban való kúrákat, többek között a reuma és az isiász kezelésére. Hippokratész és követői megfigyeléseiket és ajánlásaikat aztán mintegy 80 különböző írásműben tették közzé. A fürdőkultusz aztán Rómában teljesedett ki, hiszen 14 luxusfürdője és 854 népfürdője volt a birodalom fővárosának, s ez a kultusz az egész birodalomban elterjedt, sőt mindennapossá vált, ahogy mindennapossá vált Pannóniában is. Egyedül Aquincumban eddig 18 fürdőt sikerült azonosítani. A kora újkorban 1572-től tudunk Anglia két legjelentősebb fürdőjéről, a rómaiak által kiépített Bath, valamint Buxton gyógyfürdőiről. Nagyban hozzájárult Bath fürdőváros karrierjéhez, hogy Anna brit királynő 1702-ben ide utazott fürdőzni, ezzel divatot teremtett, s néhány évtized múlva Bath Anglia „társasági fővárosává", a tehetősek üdülőhelyévé vált. A diszkrecionális jövedelemmel és szabadidővel szinte korlátlanul rendelkező arisztokrácia, a gazdag angolok, művészek, hírességek szezonális jelleggel jöttek a városba, és a fürdőzés, továbbá a gyógyvíz fogyasztása egyre elterjedtebbé vált. Az egyre szélesedő vendégkör igényelte a szórakozást, a társasági rendezvényeket is, a bálok, zenei és színházi előadások, felvonulások, séták rendszeresek voltak, a pezsgő társadalmi élet egyre több tehetős embert vonzott. Az ide látogató hölgyek viselete nagy hatást gyakorolt a nők viseletére, úgy is mondhatnánk, hogy innen diktálták a divatot, s ekkor kezdett el hódítani közöttük az ölebek divatja. A tengeri fürdőzés is a 18. században vált divattá. 1768-ban egy angol utazó, Joseph Marshall arról tudósított, hogy Hága mellett emberek fürödtek a tengerben.7 Az újkori Anglia első divatos tengerparti fürdőhelyévé röviddel ezután Brighton vált, melynek fürdője a tengerparton egy fallal körülvett épület volt.8 A korábbi halászfalu soha nem látott virágzásnak indult. A 18. század utolsó évtizedeiben aztán polgárházak sora épült fel, és az 1783-ban Brightonban gyógyuló, majd a későbbiekben is sokat itt időző walesi herceg, a későbbi IV. György király 1784-ben óriási méretű, - azóta kétszer átépített és modernizált - indiai stílusú pavilont emeltetett9, melyet Royal Pavilonnak (vagy Brighton Pavilonnak) hívnak napjainkban is. A 18. század második felében a hihetetlen gyorsan kiépülő Brighton töretlen fejlődésén keresztül a turizmus település- fejlesztő hatását is érzékelhetjük. Ezek után nem csoda, hogy a 18. század második felében, továbbá az azt követő évtizedekben is a brightoni példa mintaként szolgálta kontinens ekkor még nagy jelentőséggel nem bíró többi fürdőhelye számára, hiszen a később híressé váló fürdővárosok, mint Aachen, Baden, és Karlsband (a mai Karlovy Vary) ekkor még messze vannak az idegenforgalomban később betöltött súlyuktól. A tengert, mint gyógytényezőt a meleg fürdőknél jóval később, a 18. század második felében fedezték fel a nyaralni, illetve gyógyulni vágyók. Ebben meghatározó szerepe volt Richard Russel (1687-1759) angol orvosnak10, aki meg volt győződve a tengervíz gyógyító erejéről. Megfigyelése szerint a tengerparton lakók jóval ritkábban betegedtek meg, mint a szigetország belsejében élők. 1747-ben Brightonba ment, hogy az elméletét a gyakorlatban is megvalósítsa. 1750-ben latin nyelven közreadta De Tabe Glandulari siue De Usu Aquae Marinae in Morbis Glandularum című disszertációját, mely két év múlva angol nyelven is megjelent Glandular Diseases, ora Dissertation on the Use of Sea Water in the Affections of the Glands címmel - igaz kalózkiadásban. Az alapmű első hivatalos kiadása 1753-ban jelent meg Dublinban. Az 1752-ben a Royal Society tagjának választott orvos könyve 1769-ig további öt - immár legális - kiadást ért meg, miközben Brighton egyre kedveltebb nyaralóhellyé vált, amiben meghatározó szerepe volt a tengervizet gyógyászati célokra alkalmazó Russelnek, aki ezzel megteremtette a Thalasso-terápia alapjait, s tágabb értelemben napjaink 7 8 9 10 Wirth 2011.46. Wirth 2011.46. Wirth 2011.44. Életrajzához - magyar forrás nem lévén - a Wikipediát hívjuk segítségül. A német honlapon: Richard Russel (Arzt), lelőhelye: https:// de.wikipedia.org/wiki/Richard_Russell_%28Arzt%29 Letöltés: 2015.05.30., angol nyelven: Richard Russel (Doctor) lelőhelye: https://en.wikipedia.org/wiki/Richard_Russell_%28doctor%29 Letöltés: 2015.05.30. Tevékenységéről részletesen Id.: L. W. Lauste 1974-ben közreadott cikkét: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1645547/?page=1 Letöltés: 2015.05.30.
