Horváth Szilvia: Iordanes: Romana. Az idők rövid összefoglalása, avagy a római nép eredete és tettei (Kaposvár - Pécs, 2014)
Iordanes - Horváth Szilvia: ROMANA
Romana mukra szokatlan vadállatokat erősebbnek vélték, mint amilyenek valójában voltak, ezért messze elmenekültek. 156. Aztán Curius és Fabricius consulsága idején84 Apuliában, Asculumnál már több sikerrel harcoltak. Ugyanis már elmúlt a vadaktól való félelem, és a negyedik légióból egyedül Gaius Numicius — miután levágta az egyik elefánt ormányát — mutatta meg, hogy el lehet pusztítani őket. Tehát lándzsát vetettek rájuk, a haditornyokra pedig világító tűzcsóvá- kat, így az ellenség teljes menetoszlopát égő romok borították. Nem vetetett véget más az öldöklésnek, mint hogy leszállt az éj, és a menekülők közül utolsóként magát a királyt vitték el testőrei, mivel vállán megsebesült. 157. A végső ütközet Lucaniában, az arusinusinak85 mondott mezőkön, ugyanazoknak a hadvezéreknek a vezetésével, akikkel korábban, ám most teljes győzelemmel zajlott le. A véleden hozta meg a sikert, amit általában a bátorság szokott eredményezni! Mert miután az elefántok ismét előrenyomultak az első csatasorba, az egyik kölyök — miután nagy ütés érte a fején egy rávetett lándzsától — visszafordult. Ekkor övéinek mészárlása közepette trombitálva panaszkodott, anyja felismerte, és mintha meg akarná bosszulni, felpattant, és roppant termetével maga körül mindent összezavart, mintha az ellenséget pusztítaná. És így ugyanazok az állatok, amelyek megszerezték az első győzelmet, a másodiknál hasonlóképp tettek, a harmadikat viszont minden ellenvetés nélkül kínálták fel az ellenfélnek. 158. Pyrrhus királlyal bizony nem csak fegyverekkel és nyílt mezőn, hanem sokkal inkább tanácskozásokkal és otthon, a Városban is meg kellett küzdeni. Mivel az első győzelem után, miután megismerte a római vitézséget, nyomban elvesztette a fegyverekbe vetett reményét, és cselvetésre adta fejét. A halottakat ugyanis elégettette, a hadifoglyokkal pedig elnézően bánt, és váltságdíj nélkül szolgáltatta vissza őket. Valamint, miután elküldte követeit a Városba, arra törekedett, hogy szövetség (foedus) kötésével a rómaiak barátságába (amititia) kerüljön. 159. Ám akkor a római virtus mind háborúban, mind békében, a köz- és magánéletben, minden tekintetben megmutatkozott, nem másban, mint hogy a Tarentum feletti győzelem feltárta a római nép bátorságát, a senatus bölcsességét, és a hadvezérek nagyszerűségét. 160. Nem vonult be a Városba szebb vagy pompásabb diadalmenet! Eddig a napig nem lehetett volna mást látni, mint a volscusok csordáit és savinok nyájait, a gallok harci szekereit, és a samnisok törött fegyvereit. Most pedig, ha a hadifoglyokat nézed, molossusok, thessalok, makedó37
