Horváth Szilvia: Iordanes: Romana. Az idők rövid összefoglalása, avagy a római nép eredete és tettei (Kaposvár - Pécs, 2014)
Horváth Szilvia: Előszó
Horváth Szilvia az Alanorum ducis olvasat alapján a szerző esetleges alán eredetére is következtettek, többek között Theodor Mommsen. Azonban mára ez az állítás túlhaladottá vált. Iordanes gót volt, ahogy azt a Geticában (Get. 316.) le is írja4. Szintén vitákra adott okot a Getica 266. fejezetében szereplő „ante conversionem meam” kifejezés, mely valószínűleg megkeresztelkedését, vagy az ariánus hitről a niceaira való áttérését jelentheti5. Bizonyosra vehető továbbá az is, hogy egyházi személy, sőt, püspök volt6, valószínűleg a dél-itáliai Croton püspöke7, aki Vigilius pápa kíséretének tagjaként Constantinopolisban járt8, és itt írta meg munkáit, melyeket feltehetőleg Iustinianus császárnak ajánlott9. A Romana műfajilag, amire maga Iordanes is utal a Getica bevezetésénél, egy kései breviáriumnak tekinthető, amely 4. századi elődeivel szemben már magán viseli a keresztény szerző ujjnyomait is. A Kr.u. 2-3. század római irodalmát elsősorban a már bevált, régi megtartása jellemezte, amelyhez képest változást a diocletianusi és constantinusi konszolidáció hozott. Ekkor újra felvirágzott a latin nyelvű irodalom, megerősödött a latin, mint irodalmi nyelv. Még olyan görög szerzők is latinul írtak, mint Ammianus Marcellinus és Claudianus. Ugyanakkor ezt az időszakot követően igaz az is, hogy most már egyre inkább a kereszténység uralta az irodalmat. Jóllehet Róma továbbra is fontos centruma maradt a klasszikus örökség megőrzésének, melynek érdekében a senatusi arisztokrácia lépett fel Symmachus vezetésével10. A római történetírásban — eltekintve Ammianus Marcellinus 380 körül írt munkájától — a 4. században egy műfaji váltás következett be, amely inkább a tömörítő, összefoglaló jellegű munkákat (breviáriumok, epitomék, periochák, krónikák, stb.) részesítette előnyben. Életre hívójuk a Római Birodalomnak az az igénye volt, hogy polgárai számára hangsúlyozza a közös egységet, mégpedig egy olyan kanonizált történelem ismerete által, amely Romulusszal kezdődött. Ennek a kanonizált történetírásnak pedig az elsődleges célja az volt, hogy olvasói, és elsősorban új elitje számára befogadhatóvá tegye azt a római kulturális tradíciót, amely az idők folyamán átláthatatlanul naggyá vált11. Ezt a célt szolgálták Eutropius, Festus, Aurelius Victor munkái, vagy az olyan művek, mint a De origine gentis Romáé, másként Chronica Urbis Romáé,12 vagy az Origó gentis Romanae (tévesen Aurelius Victornak tulajdonítják), melyeknek még csak a szerzőjét sem ismerjük. E munkák többsége szerepel Iordanes Románéhoz felhasznált forrásai között is. A sor pedig, Mommsen nyomán13, a további szerzőkkel, illetve művekkel folytatható: Florus epitoméja14, Iamblicus15, Hieronymus, Orosius, Socrates, a Chronicon Paschale vagy Chronicon Alexandrinum, Marcellinus comes és természetesen a Getica. A források döntő része keresztény szerzőktől származik, amely híven tükrözi a 6. századra kialakult történetírást. A 4. század tehát még a keresztényid
