Király István Szabolcs: A magyar mezőgazdaság gépesítésének múltja a kezdetektől 1989-ig (Kaposvár, 2013)
7. Szakember, szakképzés, a "gépész"
A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG GÉPESÍTÉSE 7. Szakember, szakképzés, a „gépész” A gépészeti tudósítások visszatérő témája a megfelelő, gépekhez értő szakemberek hiánya. Nagyváthy János, Vidats István, Ditz Henrik, ifj. Sporzon Pál kora mintegy 100 évet ölel át, s a kérdés mindvégig megoldatlan maradt.287 A 19. század elején jegyzi meg Nagyváthy: „...a gépekhez, ha törnek s vásnak, megigazításukhoz több mérföldre se találunk mester-embert,”288 Góth László a mezőgazdasági gépészek képzésének szükségességét veti fel 1924-ben, s megjegyzi: „...mert minden haladásnak béklyója, minden mozdulatnak kerékkötője: a jó gépészek hiánya,”289 Bár az első mezőgazdasági szakoktatási intézmények már a 18-19. század fordulójától működtek (Szarvasi Gazdasági Iskola 1779-1806; Keszthelyi Georgikon 1797-1848; Nagyszentmiklósi Földműves Iskola 1800-1855 majd 1863-tól) a még csupán bemutatási célra kiállított mezőgazdasági munkagépek, modellek (Georgikon) is csupán a figyelem felkeltését szolgálták. A nagybirtokok korszerűsítésében (vö. Festetics, hg. Albert Kázmér, Hunyadi stb.) játszott szerepüket kár lenne vitatni. A mezőgazdasági szakoktatás azonban a kiegyezést követő évtizedekben már bizonyíthatóan hozzájárult a mezőgazdasági gépek megismeréséhez, amelyet a kapitalizálódó tennelés szükségszerűen ki is követelt. Nem véletlen, hogy a háromfokozatú mező- gazdasági szakképzés (alap-közép és felsőfokú) is az 1860-as évektől szerveződik a nyugati tapasztalatok és persze a hazai szükségletek hatására. Az akadémiára az 1895/96- os tanévig 4652; a középfokú gazdasági tanintézetekbe 2996; s a földmíves-iskolákba 1855 fő iratkozott be. {Balázs Árpád (szerk.): Magyarország mezőgazdasági szakoktatási intézményei 1896. Emlékkönyv. Magyaróvár, 1897. 184. o.} A foldmíves-iskolák és az 1920 után szervezett téli gazdasági iskolák a gazdaképzést szolgálták, a leendő kisbirtokosok szakmai felkészítését. A szervezett mezőgazdasági szakképzés mellett a különféle - de itt is a nyugati tapasztalatokat felhasználó - egyesületek (pl. a Magyar Gazdaszövetség, 1896); szövetkezetek; arany- és ezüstkalászos gazdamozgalom stb. segíti a gazdatársadalmat. (Szávai Ferenc: Gazdaképzési rendszerek. Pannónia könyvek, 1996. 120-123.0. ) Az elsősorban a nagybirtokos társadalom érdekeit képviselő Országos Magyar Gazdasági Egyesület - gróf Széchenyi István nyomdokain - 1835- ben alakult. Az OMGE kiadásában megjelenő Gazdasági Lapok majd a Köztelek egy évszázadon keresztül magas színvonalon számolt be a magyar mezőgazdaságról ezen belül annak gépesítéséről, mint ilyen megbízható forrás minden agrárkutató számára. A II. világháború után a Magyar Mezőgazdaság című hetilap folytatta ezt a hagyományt. A szervezett, felsőfokú mezőgazdasági géptan oktatásának kezdete a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Főiskola, mint Császári és Királyi Gazdasági Felsőbb Tanintézet korszakához köthető (1850-1869). Az állami fenntartás alá került intézet igazgatójának Pabst Henriket, az akkor már európai hírű hohenheimi akadémia vezetőjét hívták meg. Pabst szakirodalmi és gyakorlati tapasztalatát felhasználva korszerűsítette az oktatást. Növénytermesztési kísérleteit már 1851 -ben elindította, kérésére az Osztrák Földművelésügyi Minisztérium az 1851-es Londoni Világkiállításon gépeket vásárolt. Az összehasonlító kísérletek - angol, német, osztrák gyártmányú ekék; kultivátorok, boronák; szénaforgatók és gereblyék; angol és amerikai aratógépek; cséplőgépek 85
