Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)
Szöveges nyelvjárási szemelvények
En is jártam úgy, a lustasággá...Vót egy lusta lovam a Julcsa..., mellette a másik jóhuzó vót, av vitte ja kocsit, em mök csak alutt mellette. Az istránggya mindég lötyögött. A sörényebbik husztaja kocsit. Ha mögát, mingyá bóbiskút, lógott a feje. Embörögbe is van ijjen. Úgy van, hogy ez betekség álitólag... Na, akkor évittem a vásárra, mijelőtt a vásárba beértem, cserösnyepaprikává ja hátcsójjádjó bedörgűtem. Néféjj!Mingyá ügyes lött,fölfrissűt...,járta farka. Mikor az erősség émönt, mingyá lógott a farka. El is attam a szigeti vásárba... A lovakhó apám jobban értött mind én. Mikor mögvöttem a lekallódott lovat, aszongya apám: - Fijam mast nagyon vigyázni kő, nehogy éccérre töp kukoricád, vagy zabot aggyá neki. Csak kicsiny ősként, lassan mindék többet... Kigömbölöttek az én lovajim. Bekocsisztam ükét, gyütték a tormásijak... bekenten a szőrüket olajos ronggyá, fénlött a szőrük, teccöt nékik. Mög izs vötték. Akkor is, ha vásárra vittük, olajos ronytu fénlött a szőrük, teccött a vövőknek... Ha mök kehözs vót a ló, akkorgőzűték. Má montuk is, hogy a horpassza..., a kehös lónak nagy vót a horpassza, be vót ezsve. De, ennek is mögvót ám a rafinériájja..., a kehös lóná..., különössen a cigányok értöttek hozzá, a tormát bekeverték az abragba. A torma nem gyógyította ki, de ára ja két-három napra elálitotta ja kehét. Na, még a cigányok értöttek nagyon a lohol. Mindég monta is szögén Jánozs bátyám - Isten nyugosztajja Cigántu lovat né végy! Ügyé a nagy beteg embörök a márciustu fétek leginkább. Akkor hátak mög lektöbbeken. Ügyé ja hosszi télbe a gyönge étközés, a rossz levegőjjü lakás... Tavaszra má annyirán légyöngűtek, hogy a március el izs vitte ja lektöbgyét. De talán ajis, hogy márciuzsba erőssebb a levögő és az erőssebb levögőt a tüdőbajjosok ném bírták. A március évitte... De, aki a kukukszót mögérte, aszonta: - Na gyerökök, hálá Isten mögértem a kukukszót, akkor ebbe jaz évbe má mögmaradok. Asztánnék asz tudod-é, mér mögy a kukukmadár más fészkébe tojni? Azér, mer ném várta mög, amég rákerűd vóna ja sor, mikor Krisztus Urunk tanitotta ja madarakat lakhelet csinyáni. Akkor monta néki: - Te csak ászt mond, hoty kukukkl De csak addig, amég az eső kepét mög ném látod! - Valósággal ám! A kukukmadár mikor az eső kepét mögláttya ja mezőn, mögnémull. Azér mongyák, ujjan mind a kukubizse. Aratás után a kukukbu vércse lösz, akkor mongyák néki: kukubizse... Farkas István 73 év. 2001. Kisbőszénfa-puszta Bujtár koromba, az urasági akóba nagyon sog verép szokott összegyünni. Aszongya jaz öreganyám, gyütt: - Vattok hárman gyerökök. Foggyatok neköm verebet, hat tuggyak pörkűttet, vagy egy jó levest főzni. Lögyön valami ebéd... Öregapám mök hát őröszte ja disznókat a legellőbe. Addig járt dógozni, még az ereje engette, mer nyugdíj ném vót. Szögén ott is hát mög a legellőbe. Ära vélekszök, hogy az akóba árpává ötettük a malacokat. Árpát kaptak a váluba. Oda sog veréb behúzódott. Egész fölhő... Ijjen vesszősöprüvé vertük lé ükét, mer nagyon sog vót. Akkor szótunk a mamának: - Gyüjjön! Van veréb égy vödörrel. Örűt neki szögén, asztán lőtt verébleves mökpörkűt is... A pusztába ném mindönki ötté mög a verebet. De biza’ vót ujjan család, hogy a szögénség rávitte... a kányát, ürgét, kiniglinyulat, ha tálát sündisznót is mögötték. 316
