Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)
Szöveges nyelvjárási szemelvények
Borbásjózsefné Fodor Anna, 1974. Sasrét-puszta (Volt-e valamilyen hiedelem, népszokás a hurcolkodással kapcsolatban?) En néköd émondok egyet: - Karácsomkor, ha évégzök, kitakarittok mindönt. Ekészittöm az asztát, három abroszt toszok, alá ollót, kést, kaszaküjet. Az asztal alatt még májig is éty fejkendőbe porcijó szénát, láncot, melléje korbáncsot, búzát, borsót..., hát, ahogy ijjen innepön szokás. Na, akkor összesöprök. Kiviszöm a szemeted, de em má sötédbe. Akkor szoktunk régön mondani: „Szüzanya Márija, Szent József! Tik is vándorútatok a pusztába, nem vót szállásotok, istállógba hátatok. Néktök csillag világított. Aggyatok gyeit nekünk is, hogy mére visz majd bennünket a sors, hun találtunk szolgálatot. Isten szent nevében. Ammen.” Akkor hágatósztunk. Átajjába csöndesség vót és amére először hallottunk kutyaugatást, úgy gondútunk, hogy talán máj ára fog bennünket a sors vinni... Mer pusztám, pusztára... Ev vót a cselédélet. Valahogyan igy akartunk möktunni mére, mögyünk szengyörnapkor hurcúkonni. Má vége a cselédvilágnak, de ez a szokás májig izs bennem van, még májig is möktartom. Eperjesi Imréné Fodor Rozália 76 év. 1975. Németlukafa-puszta, Sasrét-puszta (Milyen szokást tartottak be a cselédek hurcolkodáskor?) Hogy vót-é szokás hurcúkodáskor? Nem igön vélekszök má rá... De akit váratlanu ért az eset, hogy főmontak néki, ugye az bizontalam vót má, hogy mére is indújjon? Na, ijjenkor az asszon sütött helkereső pogácsát. Úgy monták: helkereső pogácsa, vagy könyérkereső pogácsa, mindégy. Akkor tellerakta a tarisznyájjátpogácsává, két napra valót. Mer két nab vót a helkeresés. Akkor szögén embör ténölődött. Szentögyedön avvóta szokás, láttam töpször is, hogy indullás előtt az embör a ház végibe leszúrta a bottyát, rátötte a kalaptyát, háromszor mökforgatta rajta igy, ...és amére az eleje mutatott, ára indát el held keresni. Helkereső napokon nem löhetött ögyebet látni az utakon, mint helkereső embört. Nem átak ám mög! Ha talákosztak egy másikkal, kérdöszték: - Van-é mék hel? Vám mék tesfér, csak mönnyön! Vagy: Má betellött, fordújjon másfelé! (Hogyan történt egy hurcolkodás?) Sajnos én sokat tunnék róla meséni. Mer mink cselédög vótunk. - Sasé felejtöm é! Huszonkettőbe Szentamáson laktunk éty könyérön vótunk édösapámmá. Ott is möntem férhöl. Éty szobára vótunk kilencen. Az uram mindég töreködött, hogy jobb lögyön. Asz mongya édösapámnak: - Harag nincs, de nagyon szükössén vagyunk. Nétalán gyün a többi gyerök is... Muszáj magam után nézni. E kő vánunk asztátujis, könyértüjis... Úgy akkor észegődött Márcodóra. Édösanyám se szerette, de hát évátunk... Mikor möggyütt a szekér, ügyé a család is segitött, kigyüttek a pajtásnéjim is, sirtunk mind. Mert ha abba ja pusztába szeretedbéli vót, akkor szépön ékövetkösztek egymástu. Fölűtem a szekérre, az ölembe egyik ódalon egyik árva, a másik ódalon a másik. Én is várandós vótam má ja Mariskával. Hát biza’, mikor odaértünk...! Az a másik család ném tudott kirakónni, peddig möggyüttek értük a szekerek. De az asszon éppen szült. Mink mök hát ném tuttunk há bepakúni. Akkor ez a Hideg SánHflMH1 306
