Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)
Szöveges nyelvjárási szemelvények
dor - Isten nyugosztajja - em má előbb odamönt, akkor ű befogadott bennünket. De azok izs vótak heted vagy nyócadmagukká, mink négyen. Éty szobába két család. Mijjen éled vót az? Hurcúkodázsbaja családok nagyon összeségétek. Két asszon émönt előre kimeszéni a szobát, mök fősikáni. Meszellés nékün a család nem mönt be abba ja lakázsba! Nem ám! Ha tutták, hogy tüdőbajjossak laktak benne, akkor a szobát föl is ásták... Vót uty, hogy az éggyik még ki se pakút, a másik család má mögérközött. De ha tisztösségözs vót az az asszon, aki émönt, nem háttá úgy szemetessén a szobát, Kisöpörte, a pókhálókat lészötte, fölöntöszte és uty háttá ott. Mer ha nem, annak má émönt a hire. A bérösök a követköző pusztába éhirűték, hogy ez miféle röndetlen család. De vót ujjan is, hogy bosszubu tétemént hagyott. Hogy, aki máj a belébe mögy, né lögyön szöröncséjje. Tollat, csontot, hajat, mit tóm én, besároszta a tüszhel alá. Pedig hát az a másik nem vót hibás abba, hogy nekifőmontak... A pusztán ujjan szokás izs vót, hoty haférhetetlen, bőszájju asszon mönt el, akkor indulláskor a többi aszzony összeverte a tepsziket, födőket csúfságnak. Amöllik asszon röndözs vót, az a bőrösöket is mökkináta indullás előtt, akikgyüttek értük. Ezér mindég az asztát töttékföl utójjára, azután az öntözőkánnát, utójjára az ebédözsvékát a könyérré és a sunkává. Mök hát abba ja nabba főzni se tudott..., talán má vacsorára az uj helin... Mikor a cseléd kihajtotta az ólbu a disznaját, és nem férfi vagy gyerök tötte be az ajtaját, akkor annak, aki a helire mönt, a jószákhó nem vót szöröncséjje. Az uj helin se pakút mingyá be, mék ha ki izs vót takaridval. Monták is néköm mégfijatal asszon vótam: Rozikám! A világér be né tödd a lábod addig...! Esőnek engedd be ja macskát. Akkor azok a rosszak, azon tőttik ki ja mérgüket. Néköd ném árthatnak. Jobbára vót is mindön házná macska. Ászt külön vitte valaki zságba vagy a szekérön. Esőnek mindég ászt... Na mast, mikor a macska má benn vót, talán nyervákút is, akkor az asszon beguritott égy rostát vagy szitát. Azután égy egész könyeret vitteg be ésőnek, hogy a családnak mind- ég lögyön könyere... Akkor asztám má röndössen éhelöszköttek... De má montam is, hogy aki émönt, maga után erőssen fölöntözött. Uty tartották, hogy akkor a bajt é sé viszi, ott sé hagyi... Aki gyütt a belére, uj tüszhelet sározott magának, nehogy rontás lögyön rajta. Mer vót ujjan is. VusicsJánosnéHamarics Julianna 88 év. 1997. Szentmárton-puszta En Pálmajorba születtem. Tizönhét évezs vótam, mikor onnaj ékerűtem. Édösapám húsz évig lakott éty helön. Gyalogbérözs vót. Kaszáta a takarmánt a jószágnak, ötette a bikát, porcijószta a szénát... Neki külön ökreji ném vótak, ném szekerezött. Eccér asztán gyütt az, hogy a gróf éröndűte, hogy ném lösz marhatartás. A cselédöknék tilos a marhatartás. Nekünk mög ölég szépön vót jószágunk. Négyen vótunk tesférök. Édösapám aszongya: - Hát mast mit csinyájjunk? Mikor mind annyirán tejes. Az egész család máj ném abbu ét. Ez huszonödbe vót. Na, de az urodalom a tehéntartás helött tejet ném adott, a komvencijót eméte mög. Akkor édösapám aszonta: - Én innej ebbü a pusztábu émögyök. A jószágomat épazájjam? Mindönnap vögyem a tejet Szulogbu? Akkor mi hun vagyunk? Úgy is lőtt. Mikor gyütt az üdőfőmondás, édösapám odaállétott: - Intéző úr! Nagyon szépön köszönöm a szolgálatot, de 307
