Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)
Szöveges nyelvjárási szemelvények
Szentes István 65 év. 1987. Kishárságy, Kisszentlászló-puszta Mer vót jó puszta is, mögrosszabb is. Monták néki szorútt puszta... Vót, hogy az a bérös, vagy kocsis úgy lopta a takarmánt az uraság lovának, ökrinék, hogy tuggyon vele dógozni. Főleg a bérlőkné spórútak a jószágon. Végin má annyirán lékallóttak, dógozni se birt az a jószág, fértákor a cselédnek nem tuttak mérni... De a hárságyi gazdaságba nem ám! A lovaknak, ökröknek isfénlött ám a szőre, nem zsarúták ki, mind más pusztába. Ha möntek a szekerek szengyörnapkor a cselédökér, má jaz ökrökrü löhetött látni, mijjen az a gazdaság... A hárságyi ökrökre jó vót ránézni, büszke vót rá ja bérös. De Gálosfán mök Szelukán nem ám! Hárságyon vót iskola is. De, ami a lekfontossabb vót, a hárságyi grófné mindön cseléggyénék mögatta a tisztöletöd, böcsületöt. Mózs Ferenc 57 év. 1961. (Általában miért bocsátották el a cselédeket, miért adtak ki rajtuk?) Kin hogyan és mér attak ki? Csak példának mondom: od vót Szemmártomba égy igön jó szolgáladbéli cseléd, a Szulimán József és fija. Két komvencijóra szógátak. Mindakettő bérözs vót. Az aptya és fija, mög még égy fiijuk is mindönnapos napszámozs vót. Ugye, három számos erő éty családba. így asztán két tehenét tuttak tartani. Szigorú téli üdő vót, egyik tehenük borgyazni készűt. A borgyu alá köllöd vóna kis szórna. De szómát csak ujjan kis kupacot attak a cselédnék, hoty ha szalonként érepögették vóna, sé löd vóna ölég a jószág alá. Mer ki vót kupacává mindönkinék ...Az öreg Szulimán mök késén este az ökrök szómájábu összekötött ék kisporcijót és vitte lé ja cselédistállóba, hogy hát a borgyu alá lögyön kisz szórna. Mit tösz Isten ? Az intéző eszrevötte, hogy az öreg viszi a szómát.... Visszavitette vele... Február végin gyütt az üdőfőmondás, aszongyaja gazda ity szombat este: Embörök, sénki né mönnyön séhá! Hónapra esné az üdőfőmondás, de vasárnab van, az intéző ur má máma este kiaggyaja leveleket. Esött a hó, ahogyan az égbü létért, a szél hortaja havat, hogy szömbenézni nem löhetött az üdővel. Az embörök idegösseg vótak. Egyik dohánzott, a másik bagózott, cigárettázott. Atak az udvaron az iroda előtt. De sénki nem tutta előre, kire kerüli a sor. Még a gazda sé. Nem ám! Az intéző ki sé gyütt az ajtó elé, a Vazsvárinak nyomta ja kezibe a leveleket. Ijjen magossan! Látták az embörök, hogy ittennék soknak é kő mönni. Kezdi is ám óvasni a neveket. Másodig vót az örek Szulimán mög a fija. Az öreg majnem hanyatt esött, éfehérödött, mind a fal. Ü rá ségondút, mer nagyon jó bérözs vót mindakettő. Réguta is ott szógátak a pusztába... Kérőm szépön! Azér az éty porcijó szómájér... .De ha csak visszaszód valaki, vagy szeretőit óvasni újságot, vagy nem engette, hogy a ségéttisztök a lánya körű valamit..., vaty ha betekségbe esött, annak maradása má ném vót a pusztába. Kiattak rajta. Máma má észt é sé hiszik, hogyan mönt ez valamikor. Eperjesi Imréné Fodor Rozália 76 év. 1975. Sasrét-puszta (A cselédek hurcolkodásáról legyen szíves mesélni valamit.) A hurcúkodásru szeretne hallani ?Bár né tunnék róla meséni! Hát, az én kislán koromba még ujéfkor hurcúkottak a cselédök. Még édösapám is..., csak amit én tudok: Geszti, Inám, Bérécska, I
