Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)
Szöveges nyelvjárási szemelvények
rágzik. Láttya ám az embör, hogy főlobbanik. Vöt nála égy keszkenyő, azt dobta rájja. Mikor a láng szépön émulott, akkor aszonygya: - Na máj estére kiásunk. Mer az nem úgy vöt, hogy minygyá kiássuk. Hanem hát, abba idő köllött. Mer az ujjam méllen vöt, hogy abba napok tellöttek, éccakák mire hozzágyutottak. Úgyhogy hát hat-hét embör is ásta. Hát asztán, mikor ékeszték ásni, égy mindig leste az eget, hogy mi van rajt? - Jaj vigyázzunk! Mikor monta, hogy vigyázzunk, akkor annyi sok bikagyütt, mind bika vöt. Futkoztak mind onnaj el. Na de nem szabad éfutni, mer ha mind éfut, akkor még méjjebre sülied. Aztám májába keresi, ássa. Hanem égy mindig ot maratt. Egy bátor vöt. Mer ezök a bikák, nem mönt vóna neki égy se [Sic!] Ha nem is möntek vóna el onnaj. Csak ijesztötték ükét. Ez ujjan szellem vöt, tuggya? Mikor ez a csapat émönt, mögen hozzákeztek. Mögen csak ásták. Bekeritötték magukat ízévé. Ijjen égy várt ástak ki maguknak. Mint hát mikor jáccottunk is, bekeritöttük magunkat. Hát ezök is úgy ékeritötték magukat, hogy oda sénki né mönnyön. Na mastat, hogy a bikák, izé ... émulott, akkor mög möntek embörök. Csúnyák, mindömféle fajták. Asztán vitték az akasztófát, csínyáták fölöttük. - Jaj, fölakasztanak! Jaj, fölakasztanak! Az az embör, aki nemfét, aszonygya nekik: - Né fussatok el! - aszongya. Be vótak szentűve, mög mindön. Mindömfélét csinátak maguknak. Nem térnek ezök mihozzánk. Csak ássunk csöndessen! De nem szabad neszezni. Csak csöndbe köllötöt, nyugott ésszé. Akkor mögen. Nagyon sog birka mönt. Annyi mönt, hogy allig bírták kivárni. De émöntek. Úgy émöntek, hogy oda sé értek, csak éccér éhusztak. Mögen csak monták: - Hát ez csoda! Hát ezt nem tuggyuk, hát ezt nem birgyuk ki. - De csak ássuk! - aszonygya. Mögen csak ássák. Akkor mög mögem möntek ezök a sok katonák. [Sic!] Háború lőtt, mög mindön lőtt. Futkoztak ottan, lüddöztek. De égy goló sé esött közibük. Azérfétek há, mer mind rájuk célozott. - Bújjunk! Bújjunk! Aszongya az embör:- Né bújjatok! Mas má mindegy. Idegyüttünk, gyüjjön aminek gyünni kő. De - aszongya -, hát ezt fő köl vönnünk innejd! Mer ha nem, akkor csak hét évre veti újra föl magát. Mindön hét évbe éccér mutatkozik. Hét évre. Mer ojjam méjjen lémögy, még héccör ojjan méllem, mind amijjem méjjen vót. Akkor mögen csak várnak. Nagyon sok ló mögy. Futnak. Mind a parádéslovak, ny argónak. Hát szögényök mögen csak jajgatnak: - Jaj! Menekűjjünk! Jaj! Menekűjjünk! Aszonygya az embör: - Né meneküjjön sénki! Máj möglássuk a végit. Émöntek. Émöntek. De szögényök, akkor sósé dógoztak, mikor gyüttek, mer annyirám mög vótak ijedve. Csak bámútak, mögátak, hogy nekik mönnek. Hát nem möntek nekik. Csak úgy látták. De a levegőbe möntek azok. Hát ami álad van, möntek az álatok. Majom, farkas, mönt éléfánt, mindöm mönt. - Masd végeng van. Jaj! Hát mast micsinyájjunk? - Hát embörök higgattan! Nem kő kiabáni! Csöndessen! Hát annyirán ásták, ásták, annyirám möntek, hogy majnem mögőrűtek. De asztán akkora láda pénct talátak! Mikor má a ládát asztám möglátták, ékesztek kiabáni:- Mögvan! Mögvan! Hát akkor mönt az ördög. Mikor a ládát mökfokták, hogy má kieménék. Attu az ördöktü annyirám mögijettek, hogy akkor éfutottak. Sémmitü séfétek úgy, mind az ördöktü, mikor aszonta nekik: - Na mast mögvattok. Eviszleg bennetöket. Hát akkor szörnyem mögijjettek. Észalattak mind. A főd mög összecsukódott. A péndz mökszünt. Nuku vótpéndz. Mer hát a láda ésüllett. Hogy mijjem bánadba vótak ezök?! Mivé hát annyirán 302
