Horváth János Milán kiállítása (Kaposvár, 2009)
Önéletrajzi töredékek
Önéletrajzi töredékek Össze vagyok nőve a szülővárosommal. Hatvanéves távlatból keresem elő a legkorábbi emlékeimet. Azért csak a koraiakat, mert az egy más, már letűnt világ. Ha jól sikerül leírnom, az olasz neorealista filmekkel rokon képsor tárul majd fel... Tulajdonképpen folytatom mesélő kedvű anyám sokat hallgatott kaposvári történeteit. A Berzsenyi utcában nőttem fel a zsidó templom és az autókarosszéria-javító műhely körzetében. Forgalmas, népes utca volt földszintes házakkal. Lebontották, és egészen más városrész lett belőle. A jó ötven évvel ezelőtti kockaköves úttesten Nagykanizsa felé áramlott a forgalom. A felső végen a Vöröskeresztnél volt az útelágazás. Balra a Kanizsai utca a dombtetőn végződött a Nyugati temetőnél keresztező vasúttal. Jobbra a Füredi utca kanyargóit ki a városból, egy tőről a keskeny, meredek Kereszt utcával. A Berzsenyi utca nyugat felőli oldalának hátsó kertjei leértek a vizenyős nádasokig. Az átláthatatlan bozótosban a pecázást nyújtó Malom árok vize folyt. A feltöltött mocsár pusztaságán rendezték a vásárokat, ahová kiskoromban elsőként a házmester bácsi vitt magával. A valaha nevezetes kaposvári vásáron lókupecek futtatták állataikat és mutatványosok dobolták össze az embereket. A körülállók tömegéből néztem egy tornadresszes kamaszlányt, amint földre terített pokrócon egyensúlyozó mutatványokkal szerepelt. Nyomorúságos, szívbe markoló kép maradt róla bennem. A vásártéren építették fel hatalmas sátraikat a cirkuszosok. Mi, tíz év körüli kölykök addig ődöngtünk körülöttük, míg jegy nélkül beengedtek az előadásra... Az utcai cégérek mindenféle ipart, üzletet hirdettek. Wollák néni szatócsboltjától kezdve, Leitner óráson át, Sáfrány bácsi biciklijavítójáig utcahossz minden, még gőzfürdő is volt. Schenk bácsihoz, a borbélyhoz tizenöt évig jártam. Aztán eljött az én időm, amikor már nem kellett felnyiratnom a tarkómat. Házunkon Bertalits Szilveszter használtruhakereskedő nagybetűs tábláját koptatta az idő, kirakatos üzlettel és felcsévélhető vászon napellenzővel. A zárt deszkakapunkon belépve fedett, sötét kapualjon átjutottunk az udvarunkba. A négyszöget bezáró udvari lakásokban hat család lakott együtt, képviselve a társadalom minden rétegét. A szomszédokkal és az utcabeliekkel való kapcsolat különleges iskolám volt. Emlékeim útján könnyedén visszatérek közéjük, mert jól belém vésődött minden... Lépésről lépésre fedeztem fel Kaposvárt. Játszótársakat követve kerültem be a házak utcai homlokzata mögé. A fő kérdésünk: milyen játékaid vannak, megmutatod? A kertek aljából látszó tűzfalak egy rejtettebb világ kulisszái. Szeretem fonákjáról nézni a várost, mert onnan feltárulkozik. A sufnikkal toldozott hátsó udvar apró veteményeskertjei felől a házak meztelen oldala mutatkozik. A háromszögekkel fölmeredő csupasz tűzfalak sora tarajosán cikkcakkozza a változó ég alját. A Zárdakertben volt az óvodám. Kíséret nélkül jártam oda, s némi kitérővel mindig hazataláltam. A Kontrássy utcában volt apám munkahelye. Újságíró volt, és láttam, hogy sokszor felzaklatta valami. Kevés türelme maradt számomra, emiatt a szerkesztőség kimaradt a belvárosi barangolásaimból. Az utcán sok szekér közlekedett és sok teherautó. Emlékszem az utolsó fiákeres- re. Parádés kocsis mentében, kemény kalappal a fején ült a bakon. Kövér, pirospozsgás arca volt. Az Erzsébet Vendéglő előtt kipolírozott hintóján ülve várakozott... Hozzánk mindig lovas fuvar hozta a tüzelőt. Úgy rakodott le, hogy szétszedte a szekér deszkáit, és minden alázúdult. Magas farakást és szénkupacot építettem a faházban, hogy esős időben
