Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008

réi a leghasonlóbbak és leginkább emlékeztetnek arra, hogy milyen igénytelen, széles csípőjű, kellemetlen orgánumú, egyáltalán nem elragadó teremtés volt. Tudomásom szerint Józsi bácsi egyetlen aktképet festett róla, amelyen egy antipatikus vigyorgó arc tekint a nézőre. Józsi bácsi e képnek azt a címet adta „A bestia". Az az érzésem, hogy e cím Józsi bácsi részéről nem minden szándék nélkül adódott. A róla festett egyéb képek eleinte hasonlóak voltak, de később mindinkább idealizáltnak voltak mondhatók, így a „Feketeruhás Zorka" már alig emlékeztetett rá. Nemcsak arca szépített, de teste is túl légiesen van ábrázolva. A tavasz elején Lazarine néni hazautazott Kaposvárra. Ettől az időtől kezdve Józsi bácsi és Zorka munka után kettesben mentek el a városba. A hét végén én is velük tartottam, és ekkor már az „Emke" kávéház került divatba. Itt rendesen Elza nővére és ennek férje vártak ránk. Innen hosszabb lebzselés után a Vámház körúti „Szikszay" vendéglőbe sétáltunk, ahol Józsi bácsi az egész társaságot vendégül látta. Egy ilyen alkalommal tűnt fel nekem, hogy milyen irányt vett fel Józsi bácsi és Elza viszonya. Ahogy a körúton mentünk, észrevettem, hogy állandóan hátramaradnak, és mint a fiatal szerelmesek, el-eltűnnek egy kapu alatt. A sógort is izgatta ez a viselkedés, mert minduntalan megállt és nézett hátra, de nem szólt - csak komor ábrázatáról láttam, hogy ő is furcsállja ezt a viselkedést. Rippl-Rónai József: Fekete kesztyűs nő - Zorka, RRM 96