Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008

Mindig azt mondta, hogy inkább megfullad a hőségtől, minthogy leve­gye. Még mindig attól félt, hogy felismerik és bántalmazni fogják. Termé­szetesen ő is mint a struccmadár, eldugta a fejét - ahogy tudta - sohasem nézett az emberek felé, amivel főleg azt akarta elérni, hogy ne közeledjenek hozzá, beszélgetésbe ne kezdjenek a háborúról. S amikor még mindig nem látszott elégségesnek az átalakulás, egy bő, igazán francia bársony ácsnad­rágot is vett, amihez már más nem kellett, hogy teljes legyen az öltözet, mint egy munkás fekete kabát. így már félig-meddig biztonságban érezte magát és bátrabban ment azokba az utcákba, ahol például estefelé a kato­naság, a nép, úgyszólván mindenki a „Figaro" háborús hírei előtt hemzse­gett a „Rue de Pont"-ban. De mi sem különösebb a sorstól, hogy amikor így be voltunk már biz­tosítva - három és fél hónapi aggodalmas, már többé-kevésbé - megszokott életünknek véget vetett a prefektúra. Kijelentette, hogy Le Puy-be kell mennünk, ahol szuronyos, katonai felügyelet alatt, sok más odainternált emberrel kell majd megosztani az életet. Ekkor nem tudtuk, mi vár reánk a valóságban, hová viszik Józsi bácsit és hogy mi egyáltalán vele maradha­tunk-e? Végre az elindulás napja is elkövetkezett. Vittek bennünket. Mielőtt ki­mentünk volna az állomásra, a szállodánk tulajdonosai, a Marguin házaspár, akik mindig kedvesek, előzékenyek voltak hozzánk, egy üveg jó maconi bort kínáltak, amit együtt koccintva elfogyasztottunk. Jó utazást és kellemesebb napokat kívántak nekünk. Harmadosztályú kocsin utaztunk. Négy katona és egy „úr" volt abban a kupéban, amelybe begyömöszöltek bennünket a csendőrök. A két csendőr, aki vezetett bennünket, tréfásan beje­lentette a szakasz utasainak, hogy hadifoglyokat tesznek melléjük, nincs-e ki­fogásuk ellene? Mind a négy katona udvariasan felajánlott a helyét és állva maradt. Én kettő-kettő közé kerültem és majdnem egész úton beszélgettem ve­lük. Elmondtam az egész esetünket. Nagyon érdekelte őket és sajnáltak ben­nünket. Ők is elmondták harctéri élményeiket és hogy Lotharingiában sebesül­tek meg. Józsi bácsi is beszédesebb volt már, mint amikor Issy-1'Éveque-ből Macon­ba mentünk. Egész úton tréfáltak velünk a csendőrök és katonák. Nem is lát­szottunk olyanoknak, mint akiket koncentrációs táborba visznek. 70

Next

/
Oldalképek
Tartalom