Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008
Józsi bácsit hárman levetkőztettük. Nehezen ment a dolog, mert alig volt már benne élet. Mint jellemző apróságot megemlítem, hogy levetett mellényének zsebében egy rövid kis vörös ceruzát találtam, amelyet Füredre is magával vitt, hogy betegségében is rajzolhasson. A kis ceruzát ma is emlékképpen őrzöm. Utólag megemlítem, hogy férjem, legnagyobb megdöbbenésére, tolókocsiban találta a szanatóriumban Józsi bácsit, és csak akkor tudta meg - mert Lazarine néni egyszer sem említette meg a telefonbeszélgetések alkalmával -, hogy odaérkezésük másnapján már, újabb szélhűdés érte, amelynek következtében az egész bal oldala megbénult. Beszélni sem tudott többé, de a legtragikusabbnak tűnt, hogy szemei teljesen bandzsák voltak, mert nem lehetett tudni, merre néz. A beteg művész feleségével és szomszédasszonyával, 1927. Már előzőleg is történhetett a szemeivel baj, mert pl. mikor az én portrémat festette, három skiccet kellett eldobni, annyira bandzsa szemekkel ábrázolt engem is. 110
