Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008

Első éjjel Katicával együtt virrasztottunk mellette. Másnap délelőtt férjem értesítette Lajos öccsét, aki délután kijött a fiával, Gusztávval. Őket már nem ismerte meg. Amilyen nyugodtan töltötte az első éjjelt, olyan nyugtalan lett másnap és szörnyen szenvedett, marokszám tépte ki a haját és állandóan va­karódzott az éppen maradt jobb kezével. Megpróbáltam lefogni a kezét, de volt még annyi ereje, hogy kitépte az enyémből és tovább vakaródzott. A lan­gyos vízzel való lemosások is hatástalanok maradtak. Fájdalmas volt nézni szenvedését. A halálának 30. évfordulóján olvastam valahol, hogy tüdőgyulladásban halt meg. Tüdejének, szívének nem volt baja, a veséi mondták fel a szolgálatot és az urémia vitte el. Szerdán délelőtt mintha egy kis élet tört volna vissza belé. Lazarine néni nyugtatóan beszélt hozzá, ilyenformán: „Munika, itthon vagyunk a Róma vil­lában. Anella főzött jó feketét, próbáljon inni egy kicsit." Egy kis mosolyféle jelentette, hogy értette. Ahogy a kiskanalat a szája elé tartottam, néhány kor­tyot ivott, de egyszerre elfordította a fejét, átfogta a nyakamat és szájához húz­ta a fejemet. Többé azután már nem vett magához semmit, és egyre nyugtalanabb lett, nyöszörgött egész csütörtök éjjel egy óráig. Akkor is én voltam mellette, mert este Lazarine nénit pihenni küldtem. Egy órakor azonban lejött és azt mond­ta, mostanáig jól aludt, most menjek én pihenni, ha baj lenne, felkopog a bili­árddákóval szobánkba. Józsi bácsi elekor egészen csendes volt, a láza lement, kezdtünk reménykedni. Sajnos, ez már az agónia kezdete volt. Nyolc óra sem volt, mikor egy erélyes kopogásra riadtam fel, és férjem már fel volt öltözve és készült lemenni. Én kiugrottam az ágyból, férjem lerohant. Mire leértem, Lazarine néni sírva panaszolta, hogy az álom reggel felé elnyom­ta, csak egy telefoncsengetésre ébredt fel, szaladt a telefonhoz. A városházáról érdeklődött egy rokon, Rónai Oszkár Józsi bácsi hogylétéről, mire ő azt mond­ta, hála Istennek, éjjel egy óra óta csendesen alszik. Mikor letette a kagylót és ment a dívány felé, hallotta csak, hogy Józsi bácsi hörög. Mialatt ezt mondotta, én ott álltam a dívány mellett, és így történt, hogy pénteken, 25-én - Katalin napjának reggelén ] A 9 órakor - én fogtam le na­gyon szeretett Józsi bácsinak a szemeit. 0ej 111 €J*fc

Next

/
Oldalképek
Tartalom