Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008

és én voltunk a társaság tagjai. Be­szélgetéssel, vidám ugratásokkal ­melyeknek nagy mestere volt Ödön bácsi - telt el a délután és 7 óra után hazafelé indultunk. A Rózsa utcai háza kapujánál elbúcsúztunk tőle. Nem gondoltuk volna, hogy né­hány óra múlva - éppen a lefekvés­hez készültünk - újra, telefonhívásra a városba megyünk, hogy szegény Ödön bácsi utolsó óráinál ott le­gyünk! A haldoklás szomorú jelenetét Jó­zsi bácsi egy kis pasztellképben meg­örökítette. Ezekhez a tragikus események- Rippl-Rónai József: hez jött még, hogy 1922 telén a Ró- Ödön öcsém, 1906. RRM ma villát, huszonhárom tavaszán pedig a budai műteremlakását rossz lelkű fiatalemberek kifosztották. Ettől az időtől kezdve hanyatlott Józsi bá­csi egészsége, mert ez a cselekedet nemcsak tetemes kárt jelentett részére, hanem nagy lelki megrázkódtatást is. A betörők nemcsak elkövették ezt a minősíthetetlen tettet, de megfélemlíteni is próbálták Józsi bácsit, hogy a vizsgálat folytatásától elálljon. Több névtelen levelet kapott, megfenyegették, családi botrányt helyezve ki­látásba, amennyiben nem vonja vissza a feljelentést. így történt, hogy 1925 őszén olyan magas fokú volt a vérnyomása, és oly rosszul érezte magát, hogy kedves szomszédnője és barátnőjük, Dudits festő­művész neje, rávette, hogy vonuljon be a János Szanatóriumba kivizsgálásra. Ott kisebb aranyérműtét következtében érte az első szélütés. Lazarine néni, akit értesített Duditsné, nem jött fel Pestre és így férjem és én voltunk naponkénti látogatói, és amint szállítóképes lett - az orvosok taná­csára - unokaöccsével, Rónai Gusztávval, hazaindítottuk. «Л«? 101 Ф%

Next

/
Oldalképek
Tartalom