Honti Szilvia: Gördülő idő, 2007

LELŐHELYEK - Gallina Zsolt: KORA NÉPVÁNDORLÁS KORI TEMETŐRÉSZLET

210 GAUINA ZSOLT 299. kép Mellékletek az 510. sírból Feje mellé vörösesbarna, fekete foltosra égett, kézzel formált edényt tettek. A harmadik sírba (511. sír) egy melléklet nélküli, 20-30 éves, férfias állú, de kifejezetten gracilis, nőies testalkatú nőt temettek. Magassága 153-155 cm lehetett, ami akkoriban közepes termetűnek számított. A medencéjére hajlított kezekkel helyezték örök nyugalomra. Az 510. sír téglalap alaprajzú gödrébe egy 25-40 éves, hasonlóan férfias állú, de gracilis, nőies testalkatú, a nordikus rasszhoz sorolható nőt temettek a hátára fektetve (198. kép). Karjait szorosan a test mellé helyezve találtuk. Koponyája erősen torzított, ami ún. circularis (homloki-nyakszirti) bandázsolással történt, vagyis az újszülöttek koponyájának növekedését fából készült lapok és vászonkötés segítségével szabályozták. A hátracsapott homlokot és a meghosszabbodott koponyát tartották ugyanis szépségideálnak. Valószínűleg nem számoltak esetleges káros hatásaival (a szellemi képesség csökkenése, néha vakság vagy hirtelen halál). E szokás hun és alán közvetítéssel terjedt el a germánok között. További példáira bukkantak a Dél-Dunántúlon Balatonmagyaród-Kápolnapuszta, Hács-Béndekpuszta, Mözs-Icseidűlő, Keszthely-Fenékpuszta temetőiben is. E sírban kerültek elő a temetőrészlet keltezésében igen fontos leletek: a két felkarcsont mellett egy vonalban, heggyel lefelé egy-egy 4,5 cm hosszú, vékony, oktaéder fejű ezüsttű feküdt (198. kép 1-2; 199. kép 2-3). Ehhez hasonló ezüstpéldányok kerültek elő - igaz, ott hármasával és hajtűként - 4. század végi-5. század eleji, késő római temetők anyagából (Csákvár, DunaújvárosIntercisa). E tűk használatát a rómaiaktól vették át a barbárok, azonban az 5. században a keleti germánoknál váltak jellegzetessé (Kilimán-Felsó-major, Baráthely/

Brateiu [Románia]). Számos típusváltozatuk ismert. Bár elvétve hajtűként is használták ezeket az osztrogótok, azonban általában a fibulák helyén ruhatűként viselték. Az ordacsehi tűk is speciális viseleti módra utalhatnak, ugyanis elképzelhető, hogy a mellkas két oldalán tűzték össze a felsőruhát. Valószínűbb azonban az az elképzelés, hogy a halotti leplet rögzítették így, mint Sióagárdon. Erre utalhat az átfúrt, kónikus ólomtárgy is, amit a halott két bokája közé helyeztek, és aminek feladata talán a lepel rögzítése lehetett (198. kép 3; 199. kép 1). A felsőtesthez szorított karok szintén ezt jelezhetik. A bal lapockacsont felső része alatt lelt néhány apró gömbös, valamint egy kettősgömb alakú, sötétkék kásagyöngy is a 4-5. századi sírok jellemző melléklete (199. kép 4-6). A temető szerkezetét tekintve analógiák alapján feltételezhető, hogy eleve kevés sírból álló családi temetőre, pontosabban annak részletére bukkantunk, ugyanis hiányoznak a férfisírok! A temetkezések egymástól igen nagy távolságra, 50-100 méterre helyezkedtek el. Ez a különös jelenség azonban csak látszatra szokatlan, mert hasonló korú temetőknél már többször megfigyelték (például: Ordacsehi-Kis-töltés, Tápé-Széntéglaégetó stb.). Az 5. századra jellemző, kis sírszámú, szórt, családias jellegű sírmezőt a földrajzilag nagyon közel levő Balatonszemes-Szemesi-berek, valamint Keszthely-Fenékpuszta,