Honti Szilvia: Gördülő idő, 2007

LELŐHELYEK - Gallina Zsolt–Honti Szilvia–Kiss Viktória–Molnár István–Németh Péter Gergely–Polgár Péter–Sebők Katalin–Somogyi Krisztina: ORDACSEHI-BUGASZEG

ORDACSEHl-BUGASZEG 219 , ján rekonstruálhatjuk épületeink szerkezetét és használatát. Tüzelőberendezésük nem volt, a benne lévő állatok trágyája, testének melege és a bélelés melegítette az épületet, ugyanis mind a földtöltés, mind a növényi bélelés megfigyelhető esetükben. Hosszú meneteles bejáratuk fölött többnyire sövényfalas gádorral emelték meg a szalmával és földdel fedett tetőt. A földói oromfalait is sövényfal zárta, amelyen legfeljebb kis nyílást képezhettek ki, így az épületekben állandó félhomály uralkodott. Az értékesebb vagy a beteg állatokat tartották ezekben az építményekben. A fenti megállapításokat erősítheti, hogy az épületek aljának talajából vett minták elemzése magasabb foszfortartalmat mutatott ki, mint a környező altalaj anyagában, ez pedig intenzív állati jelenlétre, vagyis trágyára is utalhat (a foszfátanalízist dr. Csapó János végezte el). A fenti építmények igazi jelentőségét az adja, hogy ez az ólnak, istállónak meghatározott épülettípus eddig igen kis számban vált ismertté az Árpád-korból. Ráadásul itt négy (esetleg öt) ilyen veremépítmény is napvilágra került. Ezek már egy fejlettebb, előremutató elemeket hordozó, az istállózás felé mozduló állattartás képét rajzolják ki a késő Árpád-korban. Feltehetően az állattartással volt összefüggésben a négy kút is a veremépületek közelében. Ezek közül három henger alakú, két-három méter mély volt. Faszerkezetet csak a negyedikben tudtunk megfigyelni (539. objektum): az élére állított deszkákból csapolt, négyszögletes faszerkezet 1,5-2 m mélyen jelentkezett, és a talajvíz konzerváló hatása miatt maradt meg ép állapotban. A kutat először belülről kezdtük el kibontani, majd a balesetveszély és a jobb dokumentálhatóság miatt a faépítményt egy belső zsaluval rögzítve ástuk körbe. A deszkaszerkezetet kódszámokkal ellátva szedtük szét, a deszkák egy részének konzerválása és restaurálása céljára. A betöltést mélységenként különítettük el, így a kiiszapolás során előkerülő tárgyak (növénymaradványok stb.) újabb adatokat nyújthatnak a korabeli természetföldrajzi környezet rekonstrukciójához, amelyeket dendrokronológiai és fafajmeghatározási vizsgálatok egészítenek ki. A deszkákból csapolt faszerkezet (213. kép) egy gödör alján, szinte annak mértani közepén helyezkedett el. A megfigyelések alapján feltételezhető, hogy a korabeli kútásók először nagyméretű gödröt ástak, majd 1,5-2 m-es mélységben aknává szűkítették azt. Hasonló megoldást például Szentkirályon figyeltek meg. (Bár némi problémát jelent az, hogy a faszerkezet feletti gödör ún. méhkas alakú, vagyis pontosan az alsó felében szélesedik ki.) A kút talpmélységét az eredeti felszín alatt mintegy 3 m-rel leltük meg. Összesen hét deszkasort találtunk, a 100-110 cm hosszúságú deszkákat - a boronaépítés technikájával - úgy csapolták egymáshoz, hogy a durván hántolt lécek végeit mindkét oldalról bevágták, és az így keletkezett bevágásokba illesztették a merőlegesen elhelyezkedő, szomszédos deszkákat. A legfelső és a legalsó deszkákat csak az egyik oldalukon vágták be. A kútház így kialakított, négyszögletes deszkaépítményének belmérete mintegy 75 cm volt. Az ásott kutak nagy értéket jelentettek a középkorban. Feltárá222. kép A 402. számú Árpád-kori építmény 213. kép Az 539. számú kút csapolt deszkáinak oldalnézeti rajza