Honti Szilvia: Gördülő idő, 2007
LELŐHELYEK - Kiss Viktória: A HALOMSÍROS KULTÚRA FALUSIAS TELEPÜLÉSE
220 KISS VIKTÓRIA sunk jelentőségét az adja, hogy eddig viszonylag kis számú Árpád-kori kutat tártak fel (pl. Kiskunfélegyháza). Néhány évszázaddal későbbről, a késő középkorból már több hasonlót ismerünk (Buda-Szent György tér, Muhi, Nyársapáti, Szentkirály stb.). Említésre érdemes, hogy pontosan nem meghatározott korú középkori kút faszerkezete került napvilágra a közeli Balatonboglár-Berekre-dűlőn. A területen számos, erre a korszakra jellemző szabadtéri kemencét tártunk fel. Ezekhez szív vagy ovális alakú előtérgödör csatlakozott. A nagyméretű, kerek sütőfelületük alatti rész kerámiatöredékekkel volt kirakva a jobb hőtartás elősegítése céljából. Előkerült néhány füstölőkemence is, valamint több kisméretű, padkás gödör, amelyekben rendszeres tüzelésről tanúskodó nyomokat dokumentáltunk. A telep keleti felén árkok nagy kiterjedésű rendszerét találtunk. Nehéz meghatároznunk a rendeltetésüket, feltehetően karámok, esetleg részben telekhatárok vagy vízelvezető árkok voltak. Az árkok megléte, valamint a lakóházak hiánya azt jelzi, hogy a feltárt terület az egykori falu peremén elhelyezkedő gazdasági övezet lehetett, karámokkal, ólakkal. Erre utal, hogy a földólak egy csoportban, az Árpád-kori település feltételezett házaitól elkülönülve kerültek elő. Feltételezésünk alapján az ólaskertes települési forma egyik előzményét találtuk meg. Ugyanezt támaszthatja alá a feltárás idején légi fényképezéssel fölfedezett jelenség, ami egy középkori falu főutcájával és telkeivel azonosítható az autópálya csomópontjától, illetve a feltárt településrészlettől kelet felé, pár száz méterre {là. 226-227'. kép). Emellett feltételezhetjük azt is, hogy a bugaszegi és a csereföldi Árpád-kori teleprészlet egymással is kapcsolatban volt, hiszen mindössze egy 300 méteres (nem kutatható) erdősáv választja el őket egymástól. A HALOMSÍROS KULTÚRA FALUSIAS TELEPÜLÉSE KISS VIKTÓRIA A lelőhely neve: Ordacsehi-Bugaszeg (M7/S-29) Az objektum száma: 1326. objektum Kora: késő bronzkor, halomsíros kultúra Az ordacsehi-bugaszegi autópálya-csomópont területének leletmentése során az Ordacsehi felé vezető bekötóút-szakaszon a halomsíros kultúra településének objektumaira bukkantunk. A Dunántúlon e kultúra korai időszakára keltezhető leletek eddig rendkívül kevés esetben kerültek napvilágra, ebből következően falurészletünk - az autópálya nyomvonalán újonnan feltárt, hasonló korú és a valamivel fiatalabb leletegyüttesekkel együtt a halomsíros kultúra népességének megismerésében nagyon fontos adatokkal szolgál. Az előkerült település mindössze huszonöt gödörből áll; házak nyomát nem sikerült megfigyelnünk. A gödrök elhelyezkedése arra utal, hogy a falu északi szélét találtuk meg, a másik három égtáj felé a feltárt területen kívül is lehetnek objektumok. Az ásatási szelvény déli végében megfigyelt agyagos talaj és az alacsony dombot egykor körülvevő mocsaras környezet miatt valószínűleg ebben az irányban nem nyúlt sokkal messzebb a település. Kelet felé biztosan nagyobb volt a falu kiterjedése, itt a nyomvonal széléig tártunk fel gödröket; nyugati irányban a későbbi feltárás tisztázhatja a korszak objektumainak helyét. A gödrök betöltésében gyakran hamus, paticsos sávokat figyeltünk meg - ebből közvetetten arra is következtethetünk, hogy a fa-