Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

Január 15-én megtörtént hivatalos eljegyzésünk. Esküvőnk azért késett március 17-ig, mert közben elhunyt Kaposváron atyám édesanyja, aid 81 éves kora dacára még imponáló megjelenésű, finom arcvonású nő volt. Beszélték, hogy fia esküvőjén Veszprémben ő volt az esküvői menetben a legszebb nő. Hasonlóan nézett ki nagyanyámnak atyja is, aki 104 éves korában hunyt el Balatonfőkajáron, ahol életét, mint szántó-vető gazdálkodó töltötte. Kiköltözésünket Parisba csak őszre terveztük és úgy határoztunk, hogy esküvőnk után egy szép utazást csinálunk Olaszországba, tanulmányozva az olasz művészetet. Bécsbe vettük utunkat, ahol megismerkedtem feleségem családjának ott élt tagjaival és a császárváros látványosságaival, amiket csak részben ismertem. Mi magyarok mindig bizonyos féltékenykedéssel láttuk, hogy az uralkodó ház mennyivel gazdagabban dotálta a bécsi közintézményeket, mint a budapestieket. A Hotel Bristolban szálltunk meg, majd onnan Nizzába utaztunk, érdeklődéssel figyelve ott a nagyvilági életet. Átrándultunk Monte Carlóba is, amely a világ egyik legszebb helye. Benéztünk kóstolóra a Casinóba is, de mihelyt észrevettük, hogy a játékban nincs szerencsénk, abbahagytuk. Nem úgy Salamon Ödön íróbarátunk, akivel ott összetalálkoztunk. Minden pénzét eljátszotta, úgyhogy a hazautazási költségeihez segítenünk kellett. De legalább megírta a Rouge et noir-t. A Casinóban gyönyörködtem francia festők falképeiben, melyek közt volt professzorom Benjamin Constant műve is. Nagyon élveztük a Cote d'Azurt és az volt a vágyam, hogy egyszer villát építenék, ott a Riviérán, a Földközi tenger partján, melynek oly felséges a klímája. Innen Genovába mentünk, hogy a Saxonia hajón Nápolyba utazzunk. Genovában megtekintettük a történelmi és művészeti nevezetességeket. A hajóutazás jól sikerült, nem lettünk betegek. Nápolyban a Hotel Vesuvio ablakaiból gyönyörű látvány tárult elénk, az öbölre és a környékre, de azért nem tartottuk azt a közmondást, hogy Nápolyt látni és aztán meghalni. Már gyermekkoromban sokat hallottam apámtól Nápolyról, aki 20 éves korában, mint garibaldista töltött ott két évet gróf Teleky Sándor ezredes segédtisztjeként és éppen ebben a Hotel Vesuvioban ismerkedett meg Dumas Pére-el, a híres francia íróval, aki akkor ott lakott. A nápolyi színek már a festő ecsetét is a kezembe adták és azt festettem meg, amit utóbb aztán egy pasztellben használtam fel. Ezt a képemet, mely egyik kaposvári kiállításon szerepelt Somssich Andor vette meg. Itt a Hotel Vesuvioban készítettem egy sikerült rajzot feleségemről, amint ebéd után elszenderült. Ma is birtokomban van. Kirándulásokat is tettünk elsősorban Pompeiben. Talán ezt tette rám a legmélyebb benyomást Olaszországban, a Sixtusi kápolna freskói mellett. Valami hihetetlen, szinte álomszerű volt, hogy egy város népének 2000 év előtti mindennapi élete ilyen szemléltetőn kitáruljon az ember elé. Valósággal lázba hozott. Capriba is ki akartunk rándulni, de csak akartunk. Egy verőfényes tavaszi reggelen indult meg velünk a kis gőzhajó a hotel előtti kikötőből. Énekesek szórakoztattak 7cS