Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

LONDONI UTAZÁS (1910) Mielőtt ősszel Párizsban visszatértünk, gazdatisztet alkalmaztam, mert nem hagyhattam a már mind intenzívebbé vált gazdaságot intelligens vezető nélkül. Az első gazdatiszt a lengyeltóti gazdaság nyugalmazott főintézője volt és miután állásába behelyeztem, nyugodtan hagytam el Somogytúrt. Ez alkalommal velünk jött Károly fivérem. Svájcban megálltunk, hogy Clavadelben az ő feleségét, akit az ottani szanatóriumban gyógykezeltek, meglátogassuk. Talán 4-5 napot töltöttünk ott a hóval borított hegyek között. Először élveztem ezt és annyira inspirált festésre, hogy reggeltől estig folyton festettem. A főorvosnak egyik képemet ajándékba adtam, mire azt a megjegyzést tette, hogy a vásznon kis dimenziója ellenére is érezhető a hegyek nagysága. Károly fivérem velünk jött Párizsba, mert az volt a kívánsága, hogy onnan továbbutazzunk Londonba, ahol még nem volt. A Hotel Piccadillyben szálltunk meg a város központjában. László Fülöpöt értesítettem érkezésünkről. Már másnap jöttek feleségével, egy szép virágcsokorral, de mivel nem találtak bennünket a szállodában, levélben hívtak meg bennünket ebédre. Előzőleg László műtermébe mentünk kívánsága szerint, amely nem a lakásban volt. Éppen II. Vilmos császár lovas portréját festette, amint a császár kantárjánál fogva fogja kedvenc lovát. A képet a berlini császári palotában kezdte és amikor behoztak ennivalót a festés alatt a császárnak, saját tányérjából kínálgatta Lászlót, hát: egy tálból ettem a német császárral, mondta. Igaza volt Andrássynak, amikor Madridban nekem azt mondta: nem is nevezheti magát az fejedelemnek, akit László le nem festett! László portréfestői reputációja XIII. Leó pápa arcképével indult meg. A képnek Párizsban is nagy sikere volt. Kiemelték, hogy a nagy pápa spirituális lényét mennyire kifejezésre juttatta. Hohenlohe német kancellár arcképe nagyobb virtuozitással volt már festve, és ezzel Párizsban hors concours lett. Kétségtele, hogy László kortársai közt voltak nagyobb portretisták is, mélyebbre hatolok, de volt Lászlónak egy olyan tulajdonsága, amely érthetően sokat számított a megrendelők előtt: szimpatikusnak mutatta be alakjait úgy, ahogy az illetők szeretnének kifelé megjelenni. Tényként állapítható meg, hogy a 19. század utolsó negyedében két magyar festőnek volt csak világneve, Munkácsynak és Lászlónak. Mikor a következő évben Párizsba jött, és egyedül voltunk műtermemben, panaszkodott, hogy a portréfestés már nagyon fárasztja és az a terve, építtet magának villát, műteremmel Münchenben, ott reméli nyugodtabban fog élni, mint Londonban, festhet majd mást is, mint portrét, de az a gondolat is vezeti a tervében, hogy közelebb jutva hazájához inkább lesz lehetősége fiait magyarrá nevelni. Én erre mindjárt megjegyeztem, ez aligha fog menni, mert egy angol anya csak angolnak fogja nevelni gyermekeit. Az első világháború kitörésekor mégis a politikai helyzet arra kényszeríttette, hogy az angol állampolgárságot vegye fel, nehogy családjától elválasszák. Még így is voltak kellemetlenségei az Angliában 154