Géger Melinda: Gulácsy Lajos emlékkiállítás, 2006

Juhász Gyula: Gulácsy Lajosnak Lajos, elér-e hozzád még a hangom, Mely úgy remeg, mint nyárfák estelen, lia rajtuk ring az alkonyi harangszó, 5 rájuk ragyog a csillagszerelem, Elér-e hozzád hangom, a szívedhez, E nagy, bíbor virághoz, mely beteg, És az agyadhoz, mely - ó drága serleg! Gyász és nyomor borával telve meg! Elér-e hozzád hangom, a naiv, bús Juhászkolomp a végtelen téren, És fölver-e egy percre álmaidbul, Melyekben nincs már többé értelem? Ó, értelem! Hogy tudja ezt a többi, A kalmár, börzés, a kalóz, betyár, Csak okosan, csak adni, venni, ölni, Törvényesen, míg az idő lejár. Csak enni, nőszni és álmodni néha, De óvakodva, mert itt élni kell, Potom a szépség, és művésze léha, Csak egy a mentség, egy csak: a siker! Lajos, emlékszem, amikor először Kerített össze minket az alkalom, A boldogságos, békés délelőttön Gauginnek száz lázálma a falon? A sárga fényben a kövér banánok, 5 a sárga tájon barna emberek, Az elveszett Éden, mely fájva-fájón Bennünk zokog, ujjong, ragyog, remeg. 5 a furcsa bálvány, szent fából faragva, Mosolya sír, és bánata mosoly, Önarcképem! - mondottad, és a zajban Kacajod bongott, mint ha szél dobol! Lajos, emlékszel, Váradon, tavasszal A kis csapszékben, hol Watteau lakott, Lerajzoltál, vén márkit, vaskalappal, 5 tegnapnak láttad már a holnapot. A Köröst néztük, és láttuk Velencét, A kávéházban Goethe ült velünk, Esengtünk Grandet Eugenia szerelmét, A csillagot kerestük, mely letűnt. A csillagot kerestük... merre is vagy, Hisz még nem hullottál az éjbe le, Még ég fölötted estenden a villany, Még mérik, lázad nő vagy süllyed-e? Lajos, hiszen mi voltunk már azóta Ott is, tudod, nem mondom, fáj a szó... Ahol ketyeg a lélek, mint az óra, De nem mutat időt, irtóztató. 12