Horváth János: Balázs János festőművész emlékkiállítása (1904-1927), 2005

A kis remekművön, korabeli divat szerinti, rövid hajú nő merev karokkal veri a billentyűket. Mögötte ismét az életet szimbolizáló sárga női akt táncol. A zongorából áramló hangokként folyondár nyalábok tekergőznek az aktra. A polipszerű csápok Máttis Teutsch János motívumával is összevethető. Liszt Ferenc: Haláltánc című zongoraműve is nagy hatásúan hordozza a rajzban is kifejezett, vad, sötét, önpusztító erejű extázist. A tustintával, temperával megoldott technikai megoldása rokonítható Bernáth Aurél Graphik-lapjaival. Balázs képei sorában az expresszivitás új stílus jelenség. A létbizonytalanságot, mint életérzést a festői feladat egyik kihívásának vette. A korábbi munkáin kiérlelt klasszikus harmónia után megjelent a nyers lendület. Későbbi tájképein, amelyek ismét szerkesztettek, óriási égboltot szentel a rettenetes erőkkel torlódó felhők számára. A sötét és világos felületek harcaként tanulmányozza az égi háborút. A pesszimizmus, a kiábrándultság megjelenítése foglalkoztatta egy Schopenhauer illusztráció során. A ceruzarajz metsző élű hegyvidéki tájat és benne derékba tört, tehetetlen embereket ábrázol. A levélben panaszolt nagyvárosi élet kiváltotta zaklatottsággal szemben szeretné visszaállítani az otthon megszokott nyugalmát. Knut Hamsun: Pán című regényére hivatkozva erősíti meg magában az érzékenyen megfigyelt tárgyi, természeti világhoz való meghitt vonzalmát, s a modern városi élet iránti ellenszenvét. A betegség arra intette, hogy vissza kell szereznie a lelki nyugalmát. Schopenhauer illusztráció 1924. (ceruza) 38