L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Pásztorművészet (S. Kovács Ilona)

(14. ábra) A nyél nem éri el a fél métert, az ostor hossza több mint két méter. Az ostorhoz többnyire kutyabőrt, borjúbőrt használnak. A lenyúzott bőrről a húsmaradványt hamus, meszes oldattal távolítják el, majd a bőrt több napig házi só és timsó keverékével beszórva fehérítik. Puhítás után egy centiméter széles csíkokra hasogatják. Kétszer olyan hosszú szíjat metszenek, mint amilyen hosszúra a fonást szánják. 8-12-16 esetleg 24 ágú ostort fonnak, amit egy karikáról indítanak. A fonatnak előbb a belsejét készítik el kenderből. Kígyóderekú lesz az ostor, ha a középrészen a kendert vastagabbra fonják. Készülhet a belseje marhabőrből is, aminek a fonatból kimaradó része lesz a csapószíj, amit egyébként vitézkötéssel erősítenek a fonatba. A somogyi ostorokat ritkán díszítik sallangok, legfeljebb a fonások kezdeténél és végénél rojtozzák a szíjvégeket. A csapószíj végére kerül a rafiából, lószőrből vagy kenderből készült csapó. Somogy északi részén, a nagybereki katolikus pásztorok nem csak az állatok terelésére használnak ostort, hanem készítenek „gonoszűző" ostort is, ezen hét karika van az ostornyélen, és hét gomb van a sudáron. A nyelét keresztes fenyőforma faragás díszíti. Ezt az ostort a pásztor maga készíti vagy örökli. A rózsafüzérrel együtt az oltárra helyezett ostort a pap felszenteli. A gonoszűző napokon: Orbán napján, Rókus, Vendel, Éva estéjén és Mária fogantatásának napján viszik magukkal. Egyébként a szálláson tartják. (TAKÁTS GY., 1986. 94.) A karikásostor készítése nagy szakértelmet követel. Kevés pásztor tudja elkészíteni az egész ostort. A jól faragó pásztorok is gyakran a bőrkészítéshez és fonáshoz jobban értő társukhoz fordulnak. A különböző fafajták mellett a pásztorfaragványok kedvelt alapanyaga a marhaszarv. Mivel a belseje üreges és a melegítéssel meglágyított szarv formálható, ezért igen alkalmas apró edények készítésére. Somogyban mindenekelőtt sótartókat faragnak belőle. A kanászkürtök alapanyaga is szaru. A XIX. század elején még lőporszaru is készült belőle, a betyárábrázolásokon is látható kerek portartókat (55. b. ábra) azonban szakemberek készítették, miként a közismert szarvasagancs lőportartók többségét is. A szépen előkészített szaru igen mutatós, ezért ruhadíszeket, óraláncokat, csatokat, ékszereket faragtak belőle. A XX. század elején különféle kimódolt ajándéktárgyak alapanyaga lesz. A marhaszarvat kifőzik, vagy egyéb módon melegítik. Először a csontot távolítják el a meleg szarvból, majd kívül-belül letisztít14. Karikásostor. Készítette Kálmán István, Kopárpusztán, 1930 körül. RRM9118. 15. Karikásostor részlete. Nyele ónöntéssel és domború faragással díszítve. Készítette Kálmán István Szőkepusztán az 1930-as években. RRM10075. 337