L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Pásztorművészet (S. Kovács Ilona)

A megye természeti adottságai kedveznek a pásztorkodó állattartásnak. A hatalmas erdőségekben és a Balaton-melléki Nagyberekben egykor pásztorok ezrei legeltették az uradalmak és a falun élő jobbágyok, később parasztok nagyszámú nyájait. A pásztorok létszámát még 1873-ban is 7-8000 főre becsülték, (TAKATS GY., 1986. 7.) legtöbbjük kanász és juhász, sok a gulyás, akad közöttük csikós, sőt bivalypásztor is. A falusi parasztokétól eltérő életformájuk tartozéka az a szegényesnek tűnő, de célszerű felszerelés, ami összetételében és az egyes tárgytípusok tekintetében is jellemző a somogyi pásztorságra. Az állatok őrzéséhez szükséges szerszámok, ruházat és öltözék kiegészítők, tisztálkodáshoz, evéshez és iváshoz használt edények, eszközök és szórakozást szolgáló holmik tartoznak bele. Nagy részét a pásztorok maguk készítik, esetleg a faragáshoz jobban értő pásztortársuktól szerzik, vagy olyan mesteremberektől és háziiparosoktól vásárolják, akik ismerik speciális igényeiket. A XIX. században a somogyi pásztorok az egyszerűbb öltözéküket színes viseletre cserélik, és díszítményekkel borítják el a szerszámaik és egyéb eszközeik felületét. Viseletükkel és a pásztorkultúra egyéb aspektusaival más fejezetek foglalkoznak. Az elődeiktől örökölték az alapanyag ismeretet, a legfontosabb szerszámkészítési eljárásokat, célszerű tárgy formákat, összeillesztési módokat, vagyis egy gazdag tárgykészítő hagyományt. A nemzedékek óta tisztuló, érlelődő tudáskincset a XIX. századi faragópásztorok kiegészítik olyan újabb eszközökkel, díszítőtechnikákkal, színező módokkal és motívumokkal, amelyeknek az egyes elemei, és egyszerűbb változatai már korábban is jelen voltak a népi kultúrában és a tárgykészítő hagyományban. Tevékenységük nyomán kialakul a helyi pásztorművészeti stílus, ami részét képezi a Balaton-mellékén és a Nyugat-Dunántúlon virágzó pásztorművészetnek. A stílusnak a század közepére kristályosodik ki az a szabályrendszere, ami magába foglalja a somogyi pásztorok által kedvelt tárgyformákat, díszítőeljárásokat és motívumokat, ami alapján felismerhető a somogyi pásztorfaragás. A pásztortársadalom egésze ismeri, sajátjának tekinti, csak azokat a faragványokat fogadja el és tekinti szépnek, melyek a stílusjegyeket magukon viselik. A pásztorok még ifjú korukban elsajátítják a stílus szabályait, ami egyrészt a tárgy készítés közben korlátot jelent a számukra, másrészt biztos vezetőül szolgál. Begyakorlásukkal a legtehetségesebb faragópásztorok képesek művészi faragványok készítésére. Ezeket a ma még jórészt névtelen művészeket nevezte Madarassy László „müvészkedopásztoroknak". (MADARASSY L., 1934.) 330 2. Mángorló. Spanyolozott, díszítése mulató párt ábrázol. Felirata: „1869 BIEKEs". RRM 54.326.1.