L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Pásztorművészet (S. Kovács Ilona)

A pásztori felszerelésből azokat a darabokat soroljuk a somogyi pásztorművészet körébe, melyeken felismerhetők a faragóstílus legfontosabb jellemzői. Nem tartoznak bele a nem pásztori készítmények és azok a faragott eszközök, amiknek a kivitele nem éri el a művészi szintet, vagy a díszítménye eltér a hagyományok által szabályozott formától. A „művészkedó'pásztorok" nemcsak pásztorholmit faragnak Somogyban. Kezdettől fogva készítenek apróbb faragványokat ajándékba, vagy a lakásaik felszereléséhez. A feleségüknek, nőismerősüknek díszes mángorlót, mosófát, vetélőt, guzsalyt, rokkapálcát faragnak, amit a szakirodalom szerelmi ajándéknak nevez. A formájukat a paraszti faragóhagyományból kölcsönzik, csak a díszítményük köti őket a pásztorművészethez. (2. ábra) A munkaadójuknak, tiszttartónak, földesúrnak hagyományos formájú dúsan faragott pásztorszerszámot, botot, kürtöt ajándékoznak. A bútorkészítés külön szakma, ennek ellenére széket, fogast, kanáltartót, törülközőtartót, képkeretet, viráglajtorjákat a pásztorok is faragnak. Ezeknek is csak a díszítménye utal a pásztori eredetre. A XIX. századi faragványok közül ebbe a csoportba tartoznak a spanyolozott, vagyis olvasztott színezett méhviasz berakással díszített asztali tükrök, talpas sótartók, (3. ábra) és fűszertartó dobozok. A pásztorok felszerelésében vannak olyan faragványok, melyek funkciójuk alapján kezdettől fogva egyaránt köthetők a pásztorokhoz és a parasztokhoz. Például a botok és a borotvatartók formai és szerkezeti megoldásai rendkívül változatosak, ennek ellenére e két szempont alapján nem különíthetők el a paraszti és a pásztori darabok, itt is csak a díszítményre lehet támaszkodni. Más esetben segítséget nyújt az alapanyag, például a díszes szaruedények mindig pásztorfaragványok, a parasztok marhaszarvból csak tokmányt készítenek. 3. Asztali sótartó. Spanyolozott, marhaszarvból és keményfából faragva. Felirata: „IGNATZ JÁNOS 1864". NM 16464. A faragásban ugyanazokat az elveket és szabályokat alkalmazzák, ami a többi népművészeti ágban is működik. Ezek közül a legfontosabb, hogy a faragvány rendeltetésétől függ az alapanyag kiválasztása, a funkciót legjobban szolgáló forma és szerkezet kialakítása, és a díszíthető felület helyének a kijelölése, melynél az elsőrendű követelmény, hogy a használatot a díszítmény ne akadályozza. A funkciótól részben független a díszítmény, karcolt, spanyolozott, vagy domborúan faragott figurális motívumokkal, a botok szárát, a szaru sótartó oldalát vagy a tükrösök felületét egyaránt ékesítik, még ha az alapanyag és a forma némileg korlátozza is a szabad választást. Ezzel szemben ónöntéssel (15. ábra) 331