L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Hímzések–csipkék régen és ma (Varga Marianna)

56. a-b. Necceléses technikájú mintakendő részlete, 18 féle mintát mutat be. 1891-ben Toponáron készítette Csák Irma, iskolai kézimunka foglalkozáson. Kaposvár. ШМ 81.32.1. Az előző fejezetekben összefoglaltuk a somogyi hímzések alakulását, fejlődését, változásait a szakirodalom, a múzeumi tárgyak megismerése és a helyszíni tapasztalatok alapján. Bemutattam a fehérhímzés kialakulását, virágzó kibontakozását, kapcsolatát a Zala megyei és a Tolna megyei (Kapos-mente) fehérhímzéses férfiingekkel és a befejezést: a háziipar kibontakozását a századfordulótól. Mindig az újra való törekvéseket, ahogyan a mai kor követelményeihez alkalmazkodva ismét megjelenik a hagyományos jelleg a népi iparművészeti alkotásokban. A parasztság számára készült népművészeti tárgyaknak a díszítés mellett többnyire megvolt a funkciójuk és egy-egy meghatározott terület ízlésvilágát tükrözték. Az ügyeskezű parasztasszonyok, pásztorok, falusi kézművesek kiváló minőségű termékei esztétikailag is értékesek voltak. Létrehozóik egyre többet foglalkoztak azzal, hogy olyan műveket készítsenek, amelyek megfelelnek a falusi, illetve a városi polgárság igényeinek és amiket a közeli piacokon, vásárokon értékesíthettek. Ebben a helybeli értelmiség komoly segítséget nyújtott. Tekintettel a Balaton nagy idegenforgalmára, az 1900-as évek elején már különböző kísérleteket tettek a hanyatlásnak indult tárgyalkotó népművészet megsegítésére, ezen belül a hímzésekre, csipkekészítésre, faragásra és igyekeztek az ehhez szükséges feltételeket megteremteni. A Balatoni Szövetség néhány üdülőtelepen elárusító helyeket létesített népművészeti és iparművészeti tárgyak értékesítésére. A háziipari tanfolyamokat mérsékelt eredményekkel szervezték meg. Magyarországon a paraszti kézművesség és háziipar hasznosságára a XIX. század közepén figyeltek fel. Megindult a tárgyalkotó népművészet felfedezése, amelyekre a különböző kiállítások, bemutatók háziipari termékei is felhívták a figyelmet. Az 1851ben kiadott irányelvek (Magyar Királyság Törvényei) értelmében „... egyszerű bejelentés alapján „Szabad Kézműipar" az, amely személyes kellékek kimutatása nélkül, a hatóságoknak azon egyszerű bizonyítványa mellett, hogy bejelentetett, miszerint valaki a kijelölt foglalkozásokat a hatóság területén űzni szándékozik gyakorolható: ilyenek a vászonszövés, divatárusnői munkák, varrás, hímzés, csipkevarrás... " (DOMONKOS O, 1991. 19-29.) Az 1870-es években a szervezett tanfolyamok felügyeletét a Háziipari és Iparoktatási Országos Bizottságok gyakorolták. 1876-ban megalakult a Központi Háziipari Egyesület, ami 1883-ban beleolvadt az Országos Iparegyesület Háziipari Szakosztályába. Egyes vidékeken a szegény lakosság érdekében akarták meghonosítani a könnyebben előállítható díszes tárgyak készítését. Háziipar fejlesztő bizottságokat létesítettek, amelyek az egyes vármegyékben pénzzel és tanácsokkal támogat284