L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Táj, népcsoportok története, művészeti hatások (Knézy Judit)

Paraszti gazdasági körzetek kialakulása A XVIII. századi nagy újraépítés, a kedvező talaj, éghajlat mellett is a paraszti lakosság alig lépett túl az önellátás keretein. A Duna menti és a nyugati megyékhez képest Somogyról az elmaradottság, elzártság és nehezen megközelíthetőség jutott a kortársaknak eszébe még a XIX. század elején is. A zártabb közösségeket és kulturális egységeket alkotó nemzetiségi csoportokat kivéve nem különböztethetők itt meg kisebb, néprajzilag markánsan elválasztható egységek, inkább csak kisebb paraszti gazdasági körzetek, amelyeknek határai időről-időre változtak, és nem álltak meg a megyehatárnál. A külső-somogyi falvak lakói a Sió és a Sárvíz mente léptek előrébb gazdálkodásukban (két nyomás helyett három nyomásban termelték gabonájukat, jobban tudták értékesíteni állataikat, a reformkorban boraikat is, közelebb feküdtek a fontosabb vásárokhoz), ennek megfelelően anyagi kultúrájukban (építkezés, bútorzat, ruházat, edénykészlet) hamarabb követték a divatáramlatokat, élükön a jómódú német falvakkal. Az 1820-tól kezdődő lecsapolásokat követően (BENCZE G., 1971. 93-111.) a Kapós-mente népe ki tudta használni a szántóföldeknek felszabaduló területeket. Korszerűbb rétgazdálkodással, igényesebb ló-, majd a XIX. század végén tejhaszonra tartott marhatartást alakított ki. Kaposvárnak sikerült csak a korábbi csaknem harminc mezőváros közül a XIX. század második felében uradalmi központból várossá fejlődnie. 1850-ből való távlati képén még magyar marha nyájak legelnek a határában. (13. ábra) A Kapós-mente felfejlődése, a vasúthálózat kiépülése, mezőgazdasági feldolgozóipar, a kereskedelem fejlesztése elősegítette további városiasodását. A szabadalmas múltú Szigetvár tudta még megőrizni a trianoni határok meghúzásáig jelentőségét. A XIX. század második felétől lendületes fejlődésnek induló Barcs sorsa hasonló okokból pecsételődött meg, és maradt meg községnek. A reformkorban fellendülő vásár- és piactartási kedv elősegítette a jobbágyparasztok áruinak értékesítését, de megnövelte vásárlási kedvét is, amely szemmel láthatóan anyagi kultúrájukra, beszerzéseikre, ízlésükre is hatott. Nagyobb haszonra marha-, sertés-, baromfi- és boreladásból tettek szert, utóbbit ott, ahol igényesen végezték ezt a munkát. Az 1880-90-es évektől fokozottan törekedtek mindenféle áru, termék eladására, felgyorsult a munkatempó, többet jártak piacra, vásárra, felvásárlókhoz, de úri házakhoz is. Gyorsan végbement a szőlőterületek rekonstrukciója, illetve a homoki szőlők létesítése a filoxera vész pusztításai után szerte a megyében. A zseliciek a szigetvári és kaposvári eladási lehetőségeket használták ki. 21 12. Juhász. Segesd. EF 68941. Gönyey Ebner Sándor felvétele, 1933.