Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

Amire ô, alighanem örvendve, hogy végre megvan a téma, komolyan, pragmatikusan^^ elmondta, milyen csikorgó télben utazott egyszer szánon, mint fordult a szán egy behavazott árokba s mint veszett el abba az ô legkedvesebb tajtékpipája. A lovak azonban még egy darabig tovább hurcolták a szánt s őneki jó messzi vissza kellett mennie, hogy megkeresse az eltűnt tajtékpipát. A kesztyűit levetette s puszta kézzel sokáig vájkált a hóban a pipa után. Azt végre nagy nehezen megtalálta, de megfagyott kezéről néhány ujját elvesztette. Ebből az elbeszélésből értettem meg, miért maradt el az én keresztelőmről a keresztapám. Talán éppen akkor történt a baj az ujjaival, amikor arra indult, vagy ha előbb történt, azért félt kemény télben Marcahba indulni. Egyébként az ujj csonkolás okának megtudása egy kis csalódás volt számomra. Mert amikor én a kérdéssel kíváncsiskodtam, azt reméltem: ki fog sülni, hogy ezeket az ujjakat is az osztrákok, vagy a muszkák vágták le 48/49-ben, En tudniillik mindaddig minden magyar ember csonkaságának okozói gyanánt az osztrákokat és a muszkákat hallottam átkozni. Miután keresztapám kimulatta magát velem s teljes megelégedésének kijelentésével elbocsátott, a díván sarkában meghúzódva még sokáig hallgattam beszélgetését édesapámmal. Az igen élénken folyt magyarul, de közben minduntalan rövidebb és hosszabb deák idézetek szövődtek bele. A szabályosan pattogó ütemek hamar feltűntek a fülemnek s aztán már tudtam, hogy ezek versek. Az édesapám és a keresztapám szinte versenyeztek, melyik tud több efféle deák verset recitálni^2_ Egyikük sem fogyott ki belőlük, de közben magyar beszédük vitatkozássá hevült. Kivettem ebből, hogy édesapám is szereti ugyan a deák verseket, de azt hiszi, hogy vannak ilyen szép és még szebb magyar versek is. A keresztapám ellenben azt vélte, hogy az édesapám túloz. Mert hiába. Horatiushoz mégsem lehet senkit sem hasonlítani!... Édesapám azt mondta: „hát Petőfi?" 40