Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

sűrűbben egymás mellé sorakozó képekben, de hovatovább a képek folytatólagos egymásba kapcsolódására is. Marcaliban a Práter utcában^ volt a házunk s én az utcát is magunkénak tartottam. Széles, hol poros, hol sáros falu-vá­rosi utca volt, csupa alházzal.i^ Néhány nagy fa állt a kocsiút mentén, mely Boronka felé tágan nyílt ki a vidékre s ott táv­latos jegenyefasorban folytatódott. A szomszédunkban ko­vácsműhely volt. Ez előtt rendesen nagy gyereksereg zsibon­gott, köztük a kovácsok fiai és leánykái. Boldog voltam, ha ki­szökhettem hozzájuk, azok pedig mint legkisebbet és mint úri fiúcskát, kényeztettek engem. Sok aszalt szilvájuk lehetett, mert ebből a csemegéből bőven szolgáltak nekem s én kedves­kedésüket úgy tekintettem, mint köteles tributumot.n Hancú­rozásaikban részt vettem, de ha kocsi után szaladtak, csak ki­abálással biztattam őket, úgy gondolva, hogy az hozzájuk il­lik, de hozzám nem. Sokszor járt azonban arra egy hófehér bajszú, csöndes, gyalogos ember. Sem úr nem volt, sem pa­raszt. Tehát sem tekintélyes nem volt, sem goromba. Kampós­botra támaszkodva, kissé rogyadozva sétált el a visongó gye­reksereg mellett s nem nézett sem jobbra, sem balra. Mi ellen­ben, mihelyt közeledett, elkezdtünk rá gyermeki szemtelen­séggel kiabálni. „Bácsi, tejfölös a bajsza!" — Ez volt rendesen az első üd­vözlet, melyet nótás ritmusban, unisono^^ elébe zengtünk. Mi­re egészen közel ért hozzánk, kacagva szétszaladtunk s búj­tunk előle, ámbár megfenyítésünkre sohasem tett kísérletet. Ha aztán továbbhaladt, megint karba verődtünk s ugyancsak nótás ritmusban egy illetlen kérdést röptettünk utána a „kokas" nemére vonatkozólag. Amin az utcán járó egyéb fel­nőttek, mint jóízű gyermek-huncutságon nagyokat nevettek, míg a türelmes öreg úgy tett, mintha nem is hallaná. A Práter utcának a városka főutcájába^^ torkolló végén jobbról a sarokház rendkívül érdekelt engem, mert tudtam, hogy mi abban laktunk, mielőtt a magunkéba költöztünk, s 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom