Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

Szerencsémre éppen rövid idővel azelőtt telepedett volt le Marcaliban a kis Mitzger doktor. Ennek nevét sohasem mondta ki senki a „kis" jelző nélkül, mert ez a doktor igen alacsony termetű, zsidó emberke volt. Az én emlékezetem szerint külsőleg olyanforma, mint Kis Józsefe, a költő. Nos, ez a kis Mitzger doktor, hallván az én bajomról, ott termett nálunk s felajánlotta az apámnak, hogy ő tesz még velem egy kockázatos próbát. Bead nekem valamely igen nagy adag mérget, amit kálóméinak^ hívnak. Attól vagy meghalok, vagy jobban leszek. Az apám elszaladt sógorához, a doktor bácsihoz megkérdezni, hogy megkockáztassa-e ezt a próbát. A világért se! - óvta őt doktor bácsi, mert az a méreg ha rögtön meg nem öH a gyereket, már éppenséggel nyomorékká teszi egész életére. Az apám szaladt megint haza, s eközben az a gondolata támadt, hogy most már úgyis minden mindegy: hát csak adja be nekem a kis Mitzger doktor, amit akar. Az aztán beadta nekem, én pedig, az ő dicsőségére, meggyógyultam. Megjegyzem, hogy a doktor bácsi, aki ezután még több mint három évtizedig élt s mindig nagyon szeretett engem, valahányszor a legkisebb bajom volt, sohasem mulasztotta el azt annak tulajdonítani, hogy a kis Mitzger kollégája engem örökre megmérgezett. Még maga a kis Mitzger doktor sem bízott soha az ő merész gyógyításának teljes sikerében. Mert harminchét évvel utóbb, abból az alkalomból, hogy engem a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választott^, feljött Budapestre, felkeresett engem s igen gyanakodott, hogy én aligha lehetek azonos azzal a Kozma Andorral, akit ő egykor az agyvelőgyulladásból kigyógyított. Annak tudniilUk, úgy monda, hülyének kellene lennie. Messzelátó emlékezőtehetségemnek semmi esetre sem ártott sem az agyvelőgyulladás, sem a méreg, mert éppen attól kezdve, hogy mint lábadozó harmadfél éves^ gyerek örültem az életnek, jóformán mindenre emlékszem. Előbb csak mind 16