Évezredek üzenete a láp világából, 1996

144 Vándor László Honfoglalás- és Árpád-kor (Vándor László) Őseink a finn-ugor nyelvcsalád ugor ágához tartozó magyarok, akik a sztyeppéi vándorlásaik során török és iráni népek között élve, azok szellemi és anyagi kultúráját a magukéval ötvözték, 839 táján jelentek meg a DéliKárpátok előterében, az Al-Dunánál. Törzsszövetséget alkottak, vezető harcos rétegük sajátos lovasnomád harcmodort alkalmazott. Először 862-ben, majd 881-től mind gyakrabban avatkoztak be a keleti frank állam határvidékén dúló háborúkba, hol a frankok, hol ellenségeik, a morvák oldalán. A keletről jövő besenyő támadás volt a kiváltó ok, amely arra késztette a magyarokat, hogy 895-96-ban Árpád fejedelem vezetésével átkeljenek a Kárpátokon, és birtokukba vegyék a medence keleti felét. 899-ben Arnulf császár szövetségeseként Lombardiában harcolt egy magyar sereg, amely ott értesült a császár haláláról. Ez a kor szokása szerint a szövetség végét jelentette, így a sereg hazatérőben 900 nyarán elfoglalta Pannóniát, majd meghódította a morvák Nyitra környéki területeit. 907-ben IV. (Gyermek) Lajos keleti frank király megkísérelte keleti határtartománya visszafoglalását, de súlyos vereséget szenvedett, ezzel a magyarok végleg megtelepedtek a Dunától nyugatra is. A Balatontól északra és nyugatra terjedő térséget a magyar törzsszövetség harmadik legnagyobb méltóságának, a horkának a törzse szállta meg. A régészeti leletek tanúsága szerint a magyar megtelepülés a 10. század első felében nem terjedt ki a Zala folyó alsó folyásának térségére, Mosaburg környékére. Az itteni lakosság háborítatlanul élt tovább a magyar uralom alatt, a hatalomváltás leginkább csak a pogány temetkezési szokások feléledésében mutatható ki. A Balatontól északra Zalaszántó, délre Vörs az eddig ismert legnyugatibb magyar temetkezések a 10. század első feléből. A Zala torkolattól délre a Balaton nyugati csücskének déli oldalán az egy csoportban jelentkező Kér, Keszi (magyar törzsnevek), és Berény, Besenyő, Oszlár, Örs (a magyarokhoz csatlakozott török és alán néptöredékek) helynevek tanúsítják, hogy ezek a Mosaburg környékének ellenőrzésére ekkor telepített katonaelemek települései. A Vörs (Örs)-Papkertben (143.1h.) feltárt temetőben előkerült honfoglaló temetkezések harcosokat rejtő férfisírjai, a női sírokból előkerült ezüst és bronz pántkarperecek, ovális és rombusz alakú préselt aranyozott ezüst ingnyakdíszek, pödrött végű karikák, ezüst és bronzlemezből készült fülesgombok,hordó alakú ezüstfóliás gyöngyök a 10. századi magyarság hagyatékát képviselik. A feltárt temetőrész legkorábbi sírjai a század első harmada után keletkeztek, a 167. sír kétélű kardja és fegyverövének állatfejekkel díszített viking stílusú övbújtatója pedig már a század második felének, a megerősödő nagyfejedelmi hatalom új típusú hadseregének korát dokumentálja. Igen nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy az egykor itt élő magyar harcosok feladata volt a Mosaburg környékén élő, szláv-frank-avar népesség ellenőrzése, felettük a magyar uralom biztosítása. A 10. század közepe után nagy változások történnek, melynek régészeti nyomai jól érzékelhetők. A század első felében egész Nyugat-Európát rettegésben tartó magyar seregek 955-ben Ausburgnál súlyos vereséget szenvednek I. Ottó német király hadaitól. A csatában elesik a Pannónia törzsek katonarétegének színe-java, fogságba estek a vezérek (Bulcsú, Léi és Sur) is, akiket Ottó kivégeztetett. Bulcsú horka volt a Balaton környéki térségek ura, az egyik legnagyobb katonai erő birtokosa a pannon végeken. Az eddig háttérbe szorult nagyfejedelmi hatalom, amely intakt haderővel rendelkezett, sikeresen kihasználta az új helyzetet, és Taksony (kb. 955972) saját hatalma alá vonta az egész Dunántúlt. Megszűntek a nyugati hadjáratok, és megkezdődött a határvédelem kiépítése. Valószínűleg már Taksony idején, de bizonyosan Géza nagyfejedelem (972-997) uralkodása alatt, nagyszabású államszervező tevékenység kezdődött. Géza fejedelem a magyar történelem kiemelkedő alakja, akinek jelentőségét a történetírás későn ismerte fel. Ő volt az, aki a korábbi tapasztalatokat összegezve rájött, hogy a magyar nép fennmaradása csak úgy lehetséges, hogyha azonosul a kor Európájával. Ezért minden hatalmi eszközét latba vetve nekilátott a központi hatalom erősítésének és a nép keresztény hitre térítésének. Az ellenszegülő, a régi rendhez húzó erőket szétzúzta, és ezzel megalapozta a magyar királyság létrejöttét. A kereszténység két nagy irányzata között a nyugat mellett döntött. Géza maga is megkeresztelkedett (972), bár ezt nem annyira meggyőződésből, mint inkább politikai okból tette. A szász Thietmár írta róla: „A mindenható Istennek és különféle képzelt isteneknek áldozott. Amikor főpapja emiatt szemrehányást tett neki, azt felelte: Elég gazdag és hatalmas ahhoz, hogy megtegye." A nyugati szomszédsággal békére törekedett, és ezt házassággal is megerősítette. Fia, István nőül vette 995-ben II. (Civakodó) Henrik bajor herceg leányát, Gizellát. Ennek a folyamatnak a régészet által megfigyelhető jelensége, hogy a 10. század közepe után Mosaburg környékén a mocsárvilág szigetein megszűnnek a települések. A magasabban fekvő hátságokon, a főútvonalak mentén új falvak keletkeznek. A Zala folyó völgyében felbukkannak a magyar katonaelemek (Zalaszentgrót, Pakod), és a mosaburgi vártól nem messze is tipikus magyar leletanyag, kéttagú ingnyakdíszek, fonott nyakperec kerül elő (99.1h.). Géza fejedelem uralkodásának időszakában indulnak