Évezredek üzenete a láp világából, 1996

A királyi hadiút mentén 145 azok a köznépi soros temetők, amelyek leletanyaga az egész Kárpát-medencében egységessé váló ékszerdivatot tükrözi. Ennek a bjelobrodi kultúrának is nevezett leletanyagnak tipikus darabjai, az S végű ezüst és bronz karikák, a nyitott végű ezüst és bronz pánt-, huzal- és fonott gyűrűk, a bronz sodrott nyakperecek, a kerek- és szegletes átmetszetű, hegyesedő végű, sodrott és lemez karperecek és az ezüst és bronz pánt-, huzal- és fonott gyűrűk Keszthely, Zalavár, Balatonmagyaród-Hídvégpuszta és Balatonmagyaród-Kolon temetőiben is jelen vannak (l.,17.,96.,97.,l 13.,125.,143.1h.). A Géza kori térítés tárgyi emléke az a gyermeksírból előkerült kereszt, amely a Balatonmagyaród-Koloni temetőben került feltárásra (125.lh.). A Balatont nyugat felől a Zalavár-balatonmagyaródi háton vezető, ősidők óta használatos úton lehetett a legkönnyebben megkerülni. Ennek az útnak az ellenőrzésére - amelynek jelentősége a 10. századtól egyre fokozódik - a mocsaras völgy szigetére épült mosaburgi erőd nem volt alkalmas. Ugyanakkor különösen nagy volt a stratégiai jelentősége a hát déli végének, ahonnan ebből a főútból a mellékutak különböző irányokba szétágaztak. Történetírásunk úgy tartja, hogy itt, az út mellett épült fel a 10. század utolsó negyedében Kolon vára, amely a környék új központjává vált. Kolon jelentőségét fokozta, hogy Géza a Balaton déli oldalát Somogyot -jelölte ki saját családján belüli legnagyobb ellenfelének, Koppány hercegnek szállásul. A neki valójában járó Nyitra környéki hercegség (ducatus) helyett az annál sokkal jelentéktelenebb terület lett a pogány hagyományokhoz ragaszkodó Koppány kényszerlakhelye. 997-ben, Géza halálakor fia, István lett az utóda. Leverte Koppány lázadását, aki a régi nomád hagyományok alapján, mint a család legidősebb férfitagja magának követelte a hatalmat (szeniorátus). 1000-ben a II. Szilveszter pápától kapott koronával Istvánt királlyá koronázták. Azonnal hozzálátott az államszervezés befejezésének, a püspökségek és a várispánságok (vármegyék) kialakításához. A várispáni székhelyek élén az ispánok (comes) álltak, akik teljesen a királytól függtek, és ők voltak a vár kerületében (comitatus) élő királyi népek világi, katonai vezetői. A Balaton térsége egyházszervezetileg a veszprémi püspökséghez tartozott. 1002-ben azonban Somogyot a tizedek cseréje fejében a pannonhalmi bencés apátság kapta meg, és erre a vidékre csak utóbb, de még az Árpád-kor folyamán terjedt ki újra a püspök fennhatósága. A tótól délre, azon a területen, ahol a 10. században Koppány uralkodott, jött létre Somogyvár székhellyel Somogy vármegye. A kis-balatoni területek Somogyból azzal a királyi, később királynői prédiumból kialakult hatalmas uradalommal érintkeztek, amelyet Segesd központtal sokszor mint megyét (comitatus) említenek. A Balatontól északra és nyugatra kialakuló, a későbbi Zala előzményét képező vármegye neve székhelye után Kolon lett (125.1h.). Létezéséről 1009-ben a veszprémi püspökség határai leíró királyi oklevélből értesülünk először. A Kis-Balaton és az alsó Zala völgy között húzódó háton egykor létezett, ma már elpusztult megyeközpontot a kutatás már az 1930-as években azonosította. Sajnos intenzív kutatásaink sem hoztak eredményt az ispáni vár megtalálásában. Az ispáni várak ebben az időszakban mindig hatalmas fa-föld szerkezetű sánccal körülvett építmények voltak. Olyanok, mint Somogy vármegye egykori székhelyén Somogyváron, ahol ma is jól láthatók a sáncok maradványai a Szent László által alapított somogyvári apátság romjai körül. Ilyen maradványoknak azonban Kolon térségében nem találtuk a nyomait. Feltárásaink során megtaláltuk Kolon több száz sírós, a 10. század utolsó negyedében induló temetőjét, amelynek 11. századi sírjaiból I. (Szent) István (1000-1038). I. András (1046-1060) és I. Béla (1060-1063) királyok pénzei kerültek elő. Kiemelkedő és egyedülálló lelet ebből a temetőből az az ezüst, öntött, emberfejes ábrázolású gyűrű, amelynek párhuzama eddig nem ismeretes a Kárpát-medencei leletanyagban. Bár a temető teljes feltárása megtörtént, a hozzá tartozó korai településnek csak kisebb részleteit ismerjük. A település elpusztult templomának a helyén folyt kutatás nem tudta sem az épület alaprajzát, sem az építési korszakokat tisztázni a teljesen összedúlt területen. A feltárt sírok is mind késő középkoriak voltak, így a koloni templom építésének ideje továbbra is homályban marad. Az Árpád-kori falu földházai és egyéb települési objektumai a templomtól északra és kisebb részben délre helyezkedtek el, a középkor későbbi szakaszaiban a falu a templomtól délre eső területre helyeződött át. A település déli szélén a mocsár peremén folyt feltárás során előkerült kerámiaanyag egy része a 10. századra utal, döntően azonban az Árpád-kor későbbi évszázadaiból való. Az egykori Mosaburg ebben az időszakban a környék szakrális központjává alakult. Itt a keresztény hitélet valószínűleg sohasem szűnt meg teljesen. Csak így tudjuk magyarázni, hogy a 9. században itt felszentelt Szent Adorján templom titulusa átöröklődhetett az 1019-ben I. (Szent) István által alapított benedekrendi kolostorra. Ez lett az első, és sokáig a legjelentősebb szerzetesi közösség a Balatontól nyugatra. A kolostor a későbbiekben részletezett körülmények között teljesen elpusztult, egykori jelentőségét csupán a keszthelyi múzeum kőtárában őrzött, all. századi magyar művészet kiemelkedő értékeit képviselő kőfaragványai bizonyítják. A hányatott sorsú épület a 14. század 30-as éveiben leégett, és ekkor semmisült meg a királyi alapítólevele is, melynek csak későbbi átiratai ismertek. Az átiratok egyes részeinek hitelességét több kutató vitatja ugyan, de világosan kitűnik belőlük az a gazdag adomány, amellyel szent királyunk alapítványát dotálta.