Évezredek üzenete a láp világából, 1996
Kelet és Nyugat határán 127 lők-szülők-gyerekek együttesei települtek meg Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében. Garabonc-Ofalu I. temető első generációjának tagjai között gyakori volt az olyan fegyveres és/vagy háborús sérülések nyomait viselő harcos, aki nem teljes családdal, hanem csak felnőtt testvéreivel és fegyverforgatásra már képes gyermekeivel érkezett ide. Feltűnő módon sem ezek a fegyveres harcosok, sem pedig lánytestvéreik nem alapítottak Mosaburg/Zalaváron családot, alig keveredtek a közösség másik - szegényesebb, fegyveres szolgálatra nem kötelezett - felével, amelyet tradicionális, három-négy generációs családok alkottak. Ez utóbbiak között is gyakori volt azonban a csonka, egyik vagy másik szülőpár nélküli család. Ez a csonkaság jellemző Garabonc II. közösségére is: főként az anya hiányzott a családi síregyüttesekből. Igen valószínű, hogy ezekben az esetekben az anya halála után „visszatért" sajátjai körébe, s ott lett eltemetve, így pl. Garabonc II. több kiscsaládjából az aszszonyt kimutathatóan jogosan kereshetjük az ettől a temetőtől alig pár száz méterre fekvő Garabonc I. temetőben, családtagjai, testvérei körében. Ennek alapján pedig elképzelhető, hogy a többi hiányzó anya a környék más - részben még fel sem tárt - temetőiben nyugszik. Az Alsó-Zalavölgy és a Kis-Balaton karol ing-kori települései a feltárt teleprészletek alapján halmazfalvak lehettek, viszonylag állandó telekhatárokkal. A házak általában 9-16 m 2 alapterületűek, négyszögletesek, földfelszíni vagy félig földbe mélyítettek, fűtőberendezésük kőből, (római) téglából épített, vagy a földház falába vájt, agyaggal kitapasztott kemence, amelyet általában a ház bejáratával szembeni sarok közelében alakítottak ki. Mivel vidékünk kőben igen szegény, a házak felhagyásakor gyakran elbontották a kőkemencéket s annak anyagát az új házban épített kemencénél ismét felhasználták. Többször csak a ház közepén találni egy átégett foltot, ami egy sajátos fűtési módra utal: a házba kintről parazsat vittek be, arra köveket helyeztek s amikor azok kellően átizzottak, vizet locsoltak rájuk. Az így keletkezett gőz kitöltötte a ház teljes légterét, s a padlóhoz közeli alsó részt is átmelegítette. Kerültek napvilágra olyan félig földbe mélyített házak is, amelyekben semmiféle tüzelés, fűtés nyomát sem találjuk meg. Ezek talán műhelyek vagy tároló helyiségek voltak. A házak padlója döngölt, több helyen kisebb-nagyobb tárolóverem mélyedt beléjük. A tetőszerkezetet tartó oszlopok gödrét ritkán mélyítették a ház padlójába, ha mégis megtették, a ház Ny-K irányú tengelyébe ásták őket. Gyakoribb azonban, hogy cölöplyukak nem kerülnek elő. Feltehető, hogy a ház alapterülete a kiásott gödörnél nagyobb volt, a szelement tartó oszlopok ezen kívül álltak, a korabeli járószintről csekély mélységre leásva - így nyomuk mára már teljesen elpusztult -, esetleg boronafala volt a háznak (Zalavár-Kövecses). Több esetben is meg lehetett figyelni, hogy a csak kissé földbe mélyített ház falát sűrűn egymás mellé vert cölöpök és sövényfonat alkotta (Keszthely-Halászcsárda, FőnyedSzegerdő), sőt arra is van példa, hogy vályogtéglából épült a ház (Keszthely-Halászcsárda). A házakon kívül deszkabéléses kutak, szabadban álló, nyitott munkagödrű kenyérsütő kemencék (Balatonmagyaród-Hídvégpusztán egy egész sort alkottak a település szélén), földbe mélyített disznóhizlaló kutricák, gömbösen kiképzett oldalfalú tárolóvermek és egyéb, bizonytalan funkciójú gödrök kerültek még elő ezeken a településeken. A települések leggyakoribb leletei a különféle agyagedényekből származó töredékek. Ezek között külön is érdemes megemlíteni a korszak díszkerámiáját, asztali készletét, az ún. polírozott felületű sárga kerámiát, melyből leggyakoribb a palackforma, de pohár, tál, fazék is készült ily módon. Ez a kerámia a késő avar kor hasonló kerámiájából fejlődött ki: előképe pedig mindkét esetben az előkelők asztalának nemesfém, mindenek előtt arany étkészlete lehetett, melynek színét, formáját és funkcióját utánozva, azt helyettesítve készült el emez agyagból. Ez a díszkerámia a 9. század második harmadától, közepétől kiépülő közigazgatási-uralmi központokra (így Mosaburg/Zalavárra is) és közvetlen környezetükre volt csak jellemző. Mellettük nagyrészt már szintén központi fazekasműhelyekben készülhetett a háztartások szokványosabb, s nagyobb tömeget kitevő kerámiája: jellemzőjük, hogy - bár még csak kézi korongon készültek, mégis - jól korongoltak, vékonyfalúak és egyenletesen jó minőségűre égetettek. Tipikus formáik a széles szájú, erős vállú, viszonylag szűk aljú fazekak és a kisebb, tojásdad vagy gömbölyded csuprok. Díszítésükre a korábbi avar korhoz hasonlóan a bekarcolt hullámvonalés/vagy vízszintes vonalköteg, az egyes körbefutó vonal (ún. csigavonal) vagy hullámvonal és a ferde fésűbeszurkálás jellemző. Viszonylag gyakori a (műhely- vagy mesterjegyként alkalmazott) fenékbélyeg, amelyhez kereszt, csillag, küllős kerék és más geometrikus motívumokat használtak fel. Nem ritka, hogy a házakban különféle használati eszközök is bennmaradtak. így találni kést, sarlót, borotvát, csont és vas árt, tűtartót, csont korcsolyát, szerencsésebb esetben orsógombot és női ékszert is. Zalaszabar-Borjúállás szigeten egy gödör betöltéséből agancsból faragott szövőszék-tartozék, nyüst került napvilágra. ZalavárVárszigeten és Zalaszabar-Borjúállás szigeten csontmegmunkáló műhely létére utalt, hogy egy-egy objektumból számos, félig megmunkált csont- és agancstárgy került elő. Említettük, hogy utóbbi lelőhelyen kovácsműhely, vagy hogy Balatonmagyaród-Hídvégpusztán egy sor kenyérégető kemence is felszínre került. Mosaburg/Zalavár ellátására tehát - régészetileg is igazolhatóan - egy sor speciális tevékenységet folytató, alapvető szolgáltatást nyújtó kézműves és szolgálónép települt le e központ vonzáskörzetében. Balatonmagyaród-Hídvégpuszta déli révnél létesült az egyik legteljesebben feltárt szolgálónépi falu. Ennek a
