Évezredek üzenete a láp világából, 1996

128 Költő László - Müller Róbert - Szentpéteri József- Szőke Béla Miklós fennmaradt oklevelek alapján nagy valószínűséggel a neve is meghatározható. 876-880 között ugyanis Gund­bato diaconus a regensburgi Szt. Emmeram egyháznak adományozta Quartinaha nevű birtokát, mely az oklevél leírása szerint a Balaton mellett (iuxta Bilisasseo) és a Zala folyónál (adfluvium Salam) található. Ez a két föld­rajzi hely együtt csak akkor szerepelhetett, ha a nevezett település a Zala folyó Balatonba torkollásánál feküdt, ez a pont pedig a Zala szabályozása előtt Hídvégpusztánál volt. Keszthely-Fenékpusztán a 9. század közepe táján újra helyreállították az erődöt. 9. századi leletet nemcsak az erődbelsőből ismerünk, de a korszak kultúrrétege megta­lálható minden eddig feltárt kerek toronyban is. Az északi kaput védő tornyot például úgy fedték le, hogy a tető külső oldalára az erődben összegyűjtött római tegu­lákat és imbrexeket rakták, míg a belső oldalra zsúp­szalma fedés jutott. Sokáig úgy vélték, hogy az erődön belül az ún. 2. bazilikát a 9. században átépítették, amit megkíséreltek aztán a Conversio különböző templomos helyeivel azonosítani. Az ásatás revíziója alapján azon­ban nyilvánvalóvá vált, hogy a bazilika a 7. században végleg elpusztult. Ezt bizonyítja az is, hogy a 9. századi temető nem a bazilika körül, hanem a déli erődkapu előtt kapott helyet. A sok pogány jellegzetességet mutató temető keleti fele az előkelőbb, fegyver - szárnyas lán­dzsa, kard (?) - és polírozott felületű sárga palack is ke­rült elő belőle. Az alsó-zalavölgyi szigeteket egymással és a Várszi­gettel, illetőleg a parti sávokkal dorongutak kötötték ösz­sze, melyek maradványait csak a 60-as évek végén pusztították el, amikor - hogy a gépi kaszálást ne aka dályozzák -, összehangolt program keretében gépekkel kitépték és elégették a cölöpmaradványokat. Az így ösz­szekötött települések együttese alkotta Pribina városát, a mocsárvárost {civitas Pribinae, urbs paludarum). Ez a 58. kép: „Sótartó", melyre eredetileg állatokat karcoltak, majd egy görög és latin keresztet (Zalaszabar-Dezsősziget, 101.1h.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom