Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 1995

PIACSEK BACSI ES LEÁNYAI 1892 nyarán Rippl-Rónai hosszú távollét után hazalátogatott Párizsból Kaposvárra, Lajos öccsének menyegzőjére. A menyasszonynak, akit Piacsek Margitnak hívtak, egy álomszép kalapot hozott ajándékul, amelynek halvány zöldes tülldísze, mint egy óriási pillangó ékeskedett. Az akkori élményeit beszéli el az alábbi, Gerlőtei Jenő által lejegyzett emlékezésben Piacsek bácsi leánya. E házasság révén vonult be a Rippl-enteriőrök világába a halhatatlanná vált nagyorrú, pipázó karakter, Piacsek Ferenc nyugalmazott kaposvári erdész, három szép leány apja. A középső leány Gizella, avagy Martyn Arturné, 1906 körül a negyedik gyermeke születése után meghalt. Az anya nélkül maradt gyermekeket a Rippl-Rónai fivérek vették magukhoz. A két legnagyobb: Ferenc és Róbert Rippl-Rónai József házában nőtt fel. Ferencből hírneves, modern irányú festőművész lett, Róbertből gyógyításai miatt legendássá vált orvos. Érdekes adalék, hogy a megözvegyült Martyn Artúr később feleségül vette a harmadik Piacsek-leányt, Emiliát. A házasságukból született leányuk Pécsett él. Piacsek Margit 1955-ben, nyolcvanéves korában így emlékezik 1892-re: Azelőtt csak látásból és híréből ismertem Jóskát. Nem képzeli, milyen nagy volt az izgalmam és örömem, amikor ezt a csodálatos kis kalapot kibontottam előtte a rejtélyes párizsi csomagból. Sose láttam még ily könnyed és szép kalapot. A színe is mindjárt megtetszett. De úgy éreztem, nem illik hozzám. Boldogult apánk nyugalmazott főerdész volt, hárman voltunk leányok és Kaposvárott még a legelegánsabb asszonyok sem hordtak ilyen különleges kalapot. Minket pedig szerénységre nevelt az anyánk. Megköszöntem Jóskának a figyelmességet, de nem akartam megtartani a kalapot. О kedves bókokat mondott s tüstént a fejemre helyezte a kis "költeményt", majd a tükörhöz vitt. Láttam, hogy értett az asszonyokhoz. Nagyon meglepett, hogy milyen más és mily szép lettem a kalapban, őpedig hol hátrább lépett, hol közelebb jött, megnézett jobbról, balról, elölről, hátulról és látszott rajta, hogy tetszem neki — vagy tetszik neki a kalapom. Elfogott a kacérság, elismételgettem: "Nem viselem én ezt a kalapot, ez nagyon feltűnő! Mit szólnának hozzá a kaposiak, hogy a visszavonult Piacsek bácsi leánya ilyen észbontó kalapot hord!?" Jóska pedig bíztatott és egészen belehevült, annyira el akarta velem hitetni, hogy "igéző" vagyok és "ez hozza ki egészen az egyéniséget!" Mikor látta, hogy még nem győzött meg, így folytatta: "Margitkám, ezt a kalapot hoztam Neked nászajándékba, de ha nem tartod meg, Pesten keresek hozzá egy szép asszonyt. Ha viszont a kalappal mégy Lajos öcsém oldalán a kaposi látogatásaitokra, akkor még segy nászajándékkal leplek meg: mielőtt visszamegyek Párizsba, megfestelek ezzel a kalappal, mint boldog fiatalasszonyt." — így született meg a legszebb Rippl-Rónai női arckép. Oly jó volt a képre nézni s felidézni azokat a heteket és éveket, amikor életemben a legboldogabb voltam. A művészetét akkor szerettem meg. Olyan képet festett rólam, amilyennek magamat most is örömmel idézem vissza. Egyenes jellemű és jószívű volt Jóska. Vitatkozni nem szeretett a családi apróságokról. Ha valahol vitatkoztak, otthagyta a társaságot. Mindenki ismerte az én apámat Kaposvárott. De csak Lajosommal való házasságunk alkalmával kerültünk a művészhez közelebb. Am ekkor még nem festette le. Ebben az időben, amikor nyaranta hazajött Párizsból, a saját családját festette. Az én arcképem, meg az "Oreganyám" című híres képe a Szépművészeti Múzeumban, az első jelentős kaposvári képei. Jóska tulajdonképp akkor került boldogult apámmal szoros kapcsolatba, amikor tíz évvel a házasságunk után 1902-ben Kaposvárott telepedett le és megvette a Fő utca 56. számú kis házat. Igazgató-tanító atyja ebben évben tanított utoljára a Fő utca végén lévő "Cigli" -is-