Horváth János: Kunffy Lajos, 1993
könnyedséggel kezelte az ecsetet, s impresszionista módon foltokba tömörített (Népgyűlés 1918, Tuniszi kávéház előtt 1913), máskor elnehezült és realisztikus megfigyelésekben gazdag zsánerképek kerültek ki alóla (Ebédelő aratók, 1921; Mezőgazdasági munkáscsalád 1926). Az utolsó korszakának könnyed, impresszionisztikus, világos tónusú képeiben a festői bölcselet által egyszerűvel többet kifejezni tudás mutatkozik (Csendélet dinnyével 1930, Kerti út virágzó bokrokkal 1935). Kunffy festészetének utóéletét hátrányosan befolyásolta az, hogy mindeddig nem jelent meg róla színes reprodukciókkal kísért könyv, kiadvány. Bár a somogytúri múzeum teljes gazdagságában, az összkép erejével nyújt áttekintést a művészetéről, az oda látogatók nem tudtak magukkal vinni egy olyan könyvet, amely a színgazdag, derűs művészi élmény továbbterjesztését szolgálná. A jelen kiadvány színes reprodukcióinak kiválasztásakor arra törekedtünk, hogy Kunffy minden stíluskorszakából, témaválasztásából adjunk reprezentáló benyomást. A millenium évétől, 1896-tól 1960-ig nem maradt ki egyetlen arculata sem művészetének. Ha gondolatban összevetjük ezt az időszakot a magyar történelemben lejátszódott temérdek eseménnyel és változással, azt állapíthatjuk meg Kunffyról, hogy lelki egyensúlyát nemcsak megőrizte, de egy fokozódó derű, érzelmi kitárulkozás lépései követhető nyomon a képein keresztül. A másik szimpatikus jelenség, hogy sem vallási, sem politikai motivációk nem befolyásolták a festészetét. Ez a megállapítás annak ellenére igaz, hogy találunk egy bibliai témájú képet, a „Jóbot" (1896) és egy politikai témájút, a „Népgyűlést" illetve a „Köztársaság kikiáltását" (1918). Az előbbi ugyanis a bölcseleti példázat, az utóbbi a színek derűje által az optikai élmény erejével hat. Beigazolta tehát azt a pályakezdőként írott parlamenti reflexióját, melyben szót 1 emelt a politikának a művészetbe történt beavatkozása ellen. Kunffy ezt a művészi szuverenitását az ötvenes években is meg tudta őrizni, amikor művészetét az ő szándéka nélkül a politika némely vonatkozásban példának állította. Ám mindez csak a népi életkép-ábrázolásai miatt történt. Kodály Zoltánhoz hasonlíthatóan tartózkodó tudott lenni az aktuális politika dolgában. Szerencsésnek mondhatjuk, hogy Kunffy nem sajátította el azt az akadémiákon bevett témaválasztási módszert, miszerint a festménynek „szüzséje", azaz szórakoztató irodalmi háttere is legyen. Az így kialakuló illusztráló szándék ugyanis a festőiségben rejlő lehetőségeket nyomja el. A szüzsé alkalmasint vallási vagy politikai indítékúvá lett. Kunffy az életképeinek megoldásakor megtalálta azt a mértéket, amelyben a festőiség nem válik pusztán az ábrázolás másodrangú kiszínesítőjévé. Nála az emberi figurák egymáshoz való beállítása nem egy pillanatnyi szituációra, hanem létezésük állapotára utalóan történt. A „Somogytúri lányok vasárnapi beszélgetésben" (1909) című festmény modellálása, a két leány meditativ nyugalma, a szép, színes népviseleti ruhában úgy hatnak, mint virágcsendéleti elemek. Az arcok rezzenéstelen karaktere őrködik az adott táji világban való méltóságuk felett. A sokölakos „Somogytúri lakodalom" (1910) című festményhez sok szép vázlatot készített a művész. Külön a zenészek, külön a táncolók csoportjáról, és az egészről egy nagyméretű színvázlatot, amely azonban teljes értékű impresszionista remekmű. A múzeumban őrzött, kidolgozott változat nem kevésbé jó plein air-festmény. Az életöröm ünnepi tömegjelenetben történt kifejezése. Szemben a kép nézőjével a lakodalomnak hátat fordító falánk kisleány áll. Munkácsy-képen találkozhatunk e figura előképével. A sötét ruhás zenészek egykupacba fordulnak, s az ő tömegükből fordulnak ki a táncoló
