Horváth János: Kunffy Lajos, 1993
párok. Mesteri az ötlet, ahogy a világossá fokozódó színes tömegből kiviláglik a menyasszony fehér alakja. Az ő feje fölött magasodik, mintegy dicsfényt emelve a háromszögű házfal napsütött oldala. Kunffytól tudjuk, hogy a lakodalom résztvevői szerették volna magukat portréhűen ábrázolva megtalálni a képen, de a művész a festmény összhatására ügyelve, csak korlátozottan foglalkozott a karakterekkel. A karakterábrázolás témakörében az egész vagy félalakos portréin szintén mesteri tudásról tett bizonyságot. Három különösen szép példát emelünk ki ezekbcl A Leon Lhermitte francia festőbarátjának feleségéről Goya raffinait sötét színeivel és Manet ecsetjének fölényes könnyedségével festett Kunffy egy műtermi képet. A látrányi kertészkedő tiszteletesről egy napfényben hunyorgó méltóságteli apostolt festett fehér, bő ingben, mellényben, kezében ollóval és a kapanyéllel, zöld lombokkal körülvéve. A hetvenéves kori önarcképe még az iméntinél is merészebb napfény világításban készült. Az arisztokratikus eleganciájú mester világos színű nyári öltönyben piros karosszéken ül műtermének oszlopa előtt. Méltóságteli tartással néz szembe velünk, és mintha ezt mondaná: Én vagyok Kunffy Lajos, akit a derűs napfény sokáig éltetett egy tornyos falucskában. Szembeötlő tény, hogy Kunffy magára nézve nem érezte kihívásnak a művészeti izmusok váltakozásának problámáját. Vállalta, hogy öregségére egy modern világban régimódinak tartsák őt szakmai körök. Az emiatti okkeresés elvezetne ahhoz a hiábavaló kérdéshez, hogy milyen költeményeket írt volna Petőfi, vagy József Attila, ha megérik a szép öregkort. A művészeti irányok a sorskérdésektől, nem pedig a divattól, a latolgatásoktól függenek. Ha erre Kunffy cigányos témájú képeinek őszinteségét vagy a műkereskedelmi szempontú megfontoltságát firtatnánk, FEKVŐ AKT VÁZLAT, 1899 megnyugtató válasz olvasható le többek között a „Mihály cigány" (1905) és a „Két cigány" (1910) című képekről. Az előbbin Mednyánszky csavargóábrázolásaihoz mérhető sorsvállaló méltóság, az utóbbin biblikus erejű felmagasztaltság figyelhető meg. Milyen óriási társadalmi távolságot hidal át Kunffy tehetsége, amikor a szintén 1910-ben keletkezett „Clemenceau-né" tüneményesen bájos, franciásan laza szövedékű pasztell arcképet készítette. A disztingválóképességnek e szemléletes bizonyítékai olyan személyt feltételeznek, mint Jókai romantikus regényalakjai közül például az „Aranyember". Amint az életrajzi adatokból kiderül, Kunffy nem volt született arisztokrata. Amíg apja a birtokos nemességért dolgozott, a festő fia a léleknemesítő művészi kultúrában ért el rangot. A felemelkedés franciás ihletettsége nem vitatható. A megkapott becsületrend erről egy bizonyítvány. Ám előfordultak viták az elrugaszkodás talaját illetően. Nem Kunffyról, hanem a szintén
