Horváth János: Kunffy Lajos, 1993

Az impresszionista foltfestés csak a vázlatoknak szánt remek kis képein jelenik meg. Ezek közül kiemelkedőek a tuniszi vázlatok és az 1918-ban Budapesten festett „Köztársaság kikiáltása" sorozat. A viharos történelmi évek elmúltával a Párizsból hazaszállított képekből és az újabbakból 1924-ben rendezte meg a tulajdonképpeni bemutatkozó kiállítást Budapesten a Nemzeti Szalonban. Az imponálóan nagy, 300 műből álló és már válogatott anyagnak meg volt a kellő hatása. A sajtó nagy elismeréssel írt róla, Lyka Károly, Rózsaffy Dezső és Elek Artúr méltatták. A Képzőművészeti Egyesület alelnökévé választotta. 1925ben Állami Pasztell-díjat kapott, 1926-ban az „Aratók" (1921) című képért a Genre-díjban részesítették. A sikerek egy újabb nagyszabású munkára ösztönözték, „Mezőgazáasági munkáscsalád" (1926) címmel triptichont festett. A képsor újszerű, az alföldi magyar festőkéhez fogható realisztikus eredményekkel rendelkezik. Témájukat a művész a paraszti élet intimitásaiból állította össze: „Születés", „Kenyérszegés", „Az anya halála". 1926-ban családjával spanyol utazást tett. A bő művészi terméséből a „Generalife Hotel portása" (1926) című emelkedik ki. 1927-ben Budapesten a Műcsarnokban ismét kiállítása volt. 1930-ban egy kollektív magyar festészeti kiállítást kísért Iványi-Grünwalddal Belgrádba, majd egyedül Bukarestbe. Diplomáciai képességével szimpátiát keltett a szerb hercegben és a román miniszterelnökben, Tekintettel a megváltozott határviszonyok okozta feszültségekre, ezek a megbízatásai olyan hasznos következménnyel jártak, mint a bukaresti egyetem magyar tanszékének felállítása. Kunffy 1934-ben feladva budapesti lakását, végleg Somogytúrra költözött. Ekkor folytatott kísérletet a festési technikájának megújítására. A fehérre alapozott vászonfelületre akvarellszerűen átlátszó vékonyságú olajtechnikával dolgozott, friss, üde hatást keltve ezáltal. Bekapcsolódván a kaposvári kulturális közéletbe, felvillanyozta azt, s két közös kiállítást rendezett saját és lyányi-Grünwald műveiből 1932-ben és 1934-ben. Ő rendezett szakszerű válogatást először a kaposvári múzeum modern festészeti gyűjteményéből. Apjának 1934-ben bekövetkezett halálával szűnt meg a kaposvári otthona. 1937-38-ban a dalmát tengernél festett. Tekintélyes mennyiségű munkával tért haza. Ezután évekig epekővel betegeskedett. 1942-ben az új technikával festett képeivel jelentkezett kiállításon Budapesten a Tamás Galériában. A sajtó elismerő kritikája Kunffy megfiatalodásáról számolt be. A második világháború legdrámaibb évét Budapesten vészelte át, ezalatt feldúlták, fosztogatták a somogytúri házát. Közel ezer képe elveszett, megrongálódott. Óvóhelyeken megbújva élte át Budapest ostromát. Ezekről a szorongatott napjairól naplójegyzeteket is készített. Birtokát a földosztás során fölszámolták. A szépen virágzó gazdaságát, a szőlőt, a halastavakat eltékozolták. A kúriát és a műtermet, továbbá e kettőt kellemesen összefogó parkot megtarthatta. Vállalta, hogy mindent elölről kezdve, ezentúl csak a festészetéből kíván megélni. A paraszti témájú képeit szívesen fogadta az államhatalom zsűrije, mert bennük látta a munkás-paraszt felemelkedés ideológiájának művészi alátámasztását. Ilyenképpen vált Kunffy a haladó hagyományok letéteményesévé az 1950-es években. 1949-ben és 1952-ben Kaposváron önállóan, 1953-ban Budapesten az Ernst Múzeumban Glatz Oszkárral