Móder Rezső festőművész kiállítása, 1986

Móder még mindig fiatal ember, művészete mégis igen határozott, s félreismerhetetlenül személyes vonásokkal rendelkezik. Munkáinak tartalmi középpontjában mindig az idő problémája áll, a biológiai és a történeti idő. A múló idő érdekli, amely magával hozza a dolgok változását: a föld, a környezet átalakulását, az élet elmúlását, a jelen realitásának könyörtelen átalakulását emlékké, a múlt néha borzongató, néha nosztalgikus vágyakat ébresztő, mindig rejtélyes kísértését. Az elveszett régiségben, és egyáltalán e megállíthatatlan folyamatban, ahol a megálmodott (vagy még csak meg sem álmodott) jövő is észrevétlen gyorsasággal tűnik el. Móder az öszszefüggéseket keresi. A részleteket összekötő apró kapcsokat, a kötődéseket. A csecsemő kiszolgáltatottságában és ugyanakkor életre-nyitottságában az öregek esettségét, s a megélt élet teljességét. Mostani kiállításán Móder grafikákat mutat be, pontosabban kollázsokat. Valójában azonban csak a technika köti ezeket a darabokat az eredeti műfajhoz. Móder nem „talált" ábrákat fényképkivágásokat, rajzokat - állít új kontextusba, hanem sajátos módon saját rajzait, akvarelljeit szeleteli, tépi elemekre, majd ragasztja újra egymásra és egymáshoz. És ebben van a lényeg, mert a puszta egymásmellettiség mellett nagyobb jelentőséget nyer az egymásfölöttiség, a rétegzettség. Az a valami, ahogy a dolgok az életben és a történelemben is egymásra települnek, épülnek. A megszüntetve-megőrzés misztikuma fogalmazódik meg ezekben a képekben: a szántóföldi parcellák és a temetőiek rokonsága, a szántóföldre települt város élete és emlékezete, a dolgok örökkön visszatérő metamorfózisa. Varázsos világ a Móder Rezsőé. Találkozunk benne a gyermekkor meséivel, az ember öntudatra ébredésének rebbenékeny érzékenységével, a környezethez - földhöz, állatokhoz, barátokhoz, társakhoz — kötődő kapcsolatok gazdagságával, az öregkor megnyugvó bölcsességével. A visszavisszatérő formák — bábulények, lovak, kutyák, bot, s a helyszínt meghatározó egy-egy részlet: ház, szekrény, szántóföld - magátql értetődő természetességgel terítik be a felületet. Ahogy a képek egymást követik a falon, az egészben van valami áradásszerű, ahogy a szőnyeg mintái omlanak el. Az egész nagyon emlékeztet az egyiptomi sírkamrák freskóira, azok elevenségére és ugyanakkor elgondolkodtató, sejtelmes, titkot tartó csöndjére. Kovács Péter