Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

lójában tör rá Gereben cégvezetőre, aki magában emigyen nyugtázza ezt: "Helyeslem a háborút és vágyom a vérzivatarba." A soha életében át nem gondolt, meg nem értett patriotizmus helyett terebélyesedik el lelkivilágában ez a frázisokban tobzódó nacionalizmus, amelynek kihívása mindig tettre sarkallja gondolatban, s ugyanakkor magyarázkodásra is: állandóan meg kell indokolnia önmaga előtt, hogy miért is nem jelentkezik ő valójában frontszolgálatra. A háború kitörésekor édesanyját nem foszthatja meg a megérdemelt balatoni nyaralástól, amely során pedig ő úgy érzi, szenved, hiszen - ahelyett, hogy fejest ugrana a háború romantikus eseményeibe - "a gondtalan élet kelyhét hörpöli" ott. Visszautazva Pestre, azzal áltatja magát, hogy nem talál az utcákon önkéntesekre vonatkozó, útmutató plakátot, később a születési anyakönyvi kivonatát nem leli sehogyan sem, amely pedig szükséges volna a jelentkezéshez, majd a szerelem hívása miatt halogatja a bevonulást, s ez az önmanipuláció hosszan folytatódik a legváltozatosabb eszközökkel. Munkahelyén, a Részvénybanknál jelentkezve azonban öncsalásaival rövidesen egy olyan ponthoz érkezik Untauglich úr, amikor ez a nacionalista szerep már nem olyan számára,mint egy minduntalan fölvett és letett kalap, hanem eggyé válik a személyiségével, erkölcsileg lehetetlenné téve azt. Kávéházi asztaltársaságának egyik tagja, Böte fogalmazza meg ezt világosan: egyszer életében valóban hős mert lenni, mert a munka helyén hivatalosan bejelentette, s így az egész város tudtára adta, hogy be akar vonulni, s utána volt bátorsága ahhoz, hogy mindezek dacára mégse jelentkezzék. A végzet szele - figyelmeztetésként és megérdemelt büntetésként - így süvít el először 89 •