Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986
A helypénzt tehát csak a város szedheti be, de ha már megtörténik az a gyalázatosság, hogy bérbeadják, akkor ez a gyalázatosság nem tetézhető azzal, hogy suttyomban ajándékozzák el valakinek. Nem is kell üzletembernek lenni ahhoz, hogy az ember blindre még ötvenezer koronával többet kínáljon érte és öt percenttel nagyobb nyereményrészesedést, mint az a vállalkozó, akinek tegnap a bizottság olyan nagyon oda akarta adni ezt a jogot. Tessék elhinni, hogy még így is nagyszerű üzlethez, s hogy öt év alatt milliomos lesz belőle az ember. Mért nem akar a város milliomos lenni ? A város, amely holnap talán hozzám jön el öt forintot kölcsön kérni, feltéve, hogy hajlandó vagyok a törvényes kamatlábnak a duplájáért adni a kölcsönpénzt. Mindezt szegény Vázsonyi most magyarázhatja híveinek. De hiába magyarázza. Ö és a demokráciája úgy hódították meg Budapestet, ahogy' Napóleon Európát. Napóleon hódítani akart, mert hódítani gyönyörű, de akik körülötte voltak, Murát és a többiek, székálló-legényekből lettek hadvezérekké, s mihelyt tehették, piros rámás csizmát húztak a fejükre, bajuszpedrőt' ettek ebédre s még a nadrággombokat is elharácsolták az öreg Európa testéről. Napóleon nem tehetett róla és utóbb már nem tehetett ellene. Ugyanígy van Vázsonyi is. Ö tudja, hogy mi van a publikánusokkal, б kikergetné a kufárokat a templom előcsarnokából. De mögötte a tanítványok sullognak, s noha ő nem erre tanította őket, szép csendesen helypénzt szednek el mindenkitől, aki a templom oszlopai alatt akar ülni. Eladják a Rabbit, de nem húsz ezüstpénzért, mert az idők változtak. Ötér'. 58 •