Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986
A három strófát lezáró, történelmi pillanathoz kötött csattanó után meg kell állnunk egy pillanatra... A kabaré és a szatíra kétségkívül kedvenc műfajai voltak Gábor Andornak, de vele szemben sem követhető el az a méltatlan egyoldalúság, hogy cak azokra figyelünk. Annál kevésbé, mert monoklival a szemén és hangsúlyozott raccsolással megróhat valaki, olyan ember, aki lovász létére arisztokratát játszott...Aztán egy pincér, kinek legkedvesebb hangszere a nagybőgő volt...Kacsintsunk össze velük - ha színpadra lépnek! Mert (ők és) szülőatyjuk pontosan tudta, hogy ami a századelő magyar színházaiban folyt, abban volt valami egészségtelen. Például a munkatempó. A Neuer Wiener Journal egyszer vicces elismeréssel említette, hogy menynyit dolgoznak a magyar írók, s ezt követően a Színház és Divat statisztikát készített. Ebben Gábor Andor 1916-os teljesítménye alapján, hogy "napi átlagban 32 és háromnegyed óra" munkát végzett, előkelő helyen állt. Ha ezt az esztendőt vesszük, akkor megírta A Palikát , a Dollárpapát , a Szépasszonyt , elkészült a Csárdáskirálynő , a Csillag ok bolondja, a Csokoládé-katona szövegkönyvének fordításával, a Mágnás Miska , a Gróf Rinaldó , az Aranyfácán verseivel, s naponta megírt egy sanzont, négy naponként egy kabaréjelenetet, havonta kiadott egy könyvet és dolgozo ^ Az Újság szerkesztőségében is. Sőt, esténként megvárta a feleségét a színház előtt, részt vett a próbákon, összejöveteleken, meg utazott, olvasott, étkezett és aludt is... S közben munkái minőségére is ügyelt. A Vígszínházban bemutatott Ciklámen című darabjáról írta Bárdos Arthur: "Ami pedig ezen túl, e nem írói szándékú darabban foglalkoztat, merőben írói kvalitások. Egy egészen jelentős írói kultúra az, aminek 182
