Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986
Gábor Andor finom, kiegyensúlyozott mondataiban, harmóniát és levegőt teremtő dialógusaiban örülhettünk. Tiszta munka: eddig tulajdonképpen csak a franciák tudtak ilyet." Mármint vígjátékban./Mert Gábor Andor ebben az időszakban gyors egymásutánban hárpm regényt is írt. Érdekes, hogy a harmadik, a Hét pillangó dám volt a legkevésbé sikerült. Pedig ebben középiskolai tanárának, a századvég nagy magyar irodalomkritikusának tragédiáját írta meg. Több elhitető erő volt az Untauglich úrb an és к Doktor Senkib en. Senkhy János szatírája szinte sugározta az átéltséget. Gábor Andor kitűnően ismerte a pesti bohámvilá^ot, s anekdoták, humoros esetek rajzával utalt erre. Persze ,van benne a detektívregények fordulatosságából is, sziporkázó ptletek viszik előre a cselekményt. Az is igaz, hogy a Doktor Senki egy kétes ízű, happy and-szerű megoldással végződött...Jelezvén, hogy Gábor Andor igazi műfajai: a sanzon, a kabaré, a tárca, a novella... Ezen az úton lépett tovább akkor is, amikor a háború befejezése után hazatért. Nem kerülhette meg a szatírát: a Ludas Matyi főszerkesztőjévé nevezték ki. A felszabadult ország nagy és apró konfliktusaira egyaránt figyelt. Fölényes gúnnyal, iróniával beszélt mindenről, amit tapasztalt. A hit é§ a vágy mozgatta tollát: Napfényben élni, élni boldogan... 18 3