Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

lenhez, saját kortársaimhoz szóltam. Hogyan lehetne mindennek olyan "hozadéka" is, ami az időben egyre jobban előrerohanó utókort érdekli ? Méghozzá egy kissé bizony elvontan, a történettudományok kategóriáiba szorítottan! Nem kétséges azonban, hogy énjének egy másik része jóleső megelégedést is érezne. S ne kerteljünk kimondani; elégtételt is, hiszen életében nem sok elismerésben részesült. S különös megelégedésére szolgálna, hogy e munkásságát méltató tanácskozás éppen itt és ebben a formában ült össze; szülőföldjén, ahonnan küzdelmes, hányattatásokkal teli életútja elindult. S ha már magunk elé képzeltük a jubiláns alakját, hadd adjunk szájába még egy kétkedő megjegyzést: hogyan is tekinthetné át ténykedését az utókor, mikor munkásságának közel kilencven százalékát a legromlandóbb dokumentum-hordozó, az újságpapír őrzi, s nem is egy vagy két lapé, hanem a legkülönbözőbb sajtótermékek tucatjaié, amelyek közül nem is egynek csupán hiányosan vagy unikálisan maradtak ránk példányai. Az első világháború előtti újságok, hetilapok még csak-csak hozzáférhetők, de ha valaki az emigráció sajtóját kívánná ilyen célból aprólékos gonddal feldolgozni, már nem találna meg mindent hazánkban. Bécs, Berlin, Prága, Párizs és Moszkva nemzeti könyvtáraiban kellene eddigi kutatásait kiegészítenie. A magyar könyvkiadás természetesen már nem keveset tett e hatalmas életmű összegyűjtése és a bárki által hozzáférhető könyvalakban való közzététele érdekében. A Szépirodalmi Könyvkiadó még Gábor Andor életében megkezdte az u.n. életmű-kiadást, amely nem kevesebb, mint tizennégy kötetben foglalta össze az író esszéit, novelláit, regényeit,szín9