Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

Kerecsényi Edit: 100 év népi lakáskultúrájának alakulása Csurgón

sütők és egyéb tartozékok pedig Vágó lakatosmester munkáját dicsérik. A régi ágyat kiselejtezték már, helyére a fiatalok heverőt vettek, s élénk színű falvé­dőkkel, faliképekkel, s korszerű fehér konyhabútorral tették a helyiséget vidá­mabbá, praktikusabbá. Nem hiányzik a konyhából a villanytűzhely és a hűtő­gép sem. A XIV/II. sz. felvétel is egy régi, mestergerendás, deszkázott mennyezetű házban készült, s egy hajdan 12 holdas gazda özvegyének otthona. A két sötét ágy, a két éjjeliszekrény és egy ugyancsak sötét színű szekrény az idősebbeknél szokásos kétpár ágyas elrendezéssel az 50-es években vásárolt ún. típusháló része. Effajta régies elrendezésű bútorzatot azonban már csak kevés helyen talá­lunk Csurgón. A többletjövedelem és a munkahelyi közösség hatása megváltoz­tatta a nők életszemléletét, ízlését. Az új lakások korszerűen, divatosan beren­dezett és számos példát hozhatnék arra is, milyen hangulatosan rendezkednek be a fiatalok a gondozásra vállalt nagyszülők régi házának gerendás utcai szo­bájában is. Sok hajdani parasztcsalád otthonában találunk már drága varia-bú­torokkal és a Képcsarnokból származó kiegészítőkkel berendezett szobákat a legmodernebb, gépesített háztartással. De még a szegényebbek és az idős nyugdíjasok is arra törekszenek, hogy legalább egy hálószoba vagy használt kombinált-szobabútort vásároljanak laká­sukba. Szoba tartozékként utcahosszat alig találtam sublódot, mert azt már több­nyire a kamrába száműzték. A hagyományos berendezési alapformákat is csak néhány idős család otthonában találtam már meg, s mindössze néhány hajdani iparos-családnál bukkantam rá az egykor oly rangos és drága, historizáló stílusú keményfa bútorra (XIII/III. tábla). A házakat, a szobákat lakják végre. A tisztaszoba, mint olyan már meg­szűnt fogalom. Fokozatosan tanúi lehetünk tehát a hagyományos paraszti épít­kezés és házberendezés megszűnésének, s ez jól van így. Megszűnt ill. megszűnő­ben van már a város és a falu közötti különbség is, ezért használhatjuk egyre rit­kábban ezt a kifejezést: „népi". Ezért gyűjtöttem össze a hagyományos házbelső jellegzetes bútorait, tárgyi anyagát Csurgón és környékén, hogy utódaink meg­ismerhessék az elmúlt 100 küzdelmes év népi lakáskultúrájának emlékeit. 16 Tárgyleírások Az alábbiakban néhány - a használatból már kivont - jellegzetes bútorda­rabot és háztartási eszközt ismertetek a használatukra, származásukra vonatkozó adatokkal Csurgóról és közvetlen környékéről. 1950-1973 között kerültek a nagy­kanizsai Thúry György Múzeum gyűjteményébe. 17 A tárgyak nevét a népnyelvi elnevezés, majd a lelőhely követi. Zárójelben a leltári szám található, melynek első számcsoportja a begyűjtés évét jelzi. A méretek rövidítése: M = Magasság, H == Hosszúság, Sz = Szélesség. 1. Ácsolt láda, „szökrény" Szenta (58.115.1.) Anyaga bükkfa. Fejszével hasított és kézvonó késsel egyengetett deszkából ácsok technikával készült. Oldallapjait a sarokoszílopokba vésett vájatokba, az „árokba" csúsztatták, majd zsindelyszerűen úgy illesztették egymásba, hogy az első deszka elvékonyodó, „élre" faragott felső peremére rácsúsztatták a fölötte 42

Next

/
Oldalképek
Tartalom