Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980
Kerecsényi Edit: 100 év népi lakáskultúrájának alakulása Csurgón
Változott az udvarok, a gazdasági épületek elrendezése, hasznosításának módja is, ám e dolgozat szűkre szabott volta miatt bővebben erről nem szólhatok. A jó megfigyelőnek azonban itt is - ott is szemébe tűnik a régi zsúpos ház ilyen vagy olyan tartozékának másodlagos felhasználása. Az 1. világháború után tehát fokozatosan átalakult a csurgói házbelső, főleg a szobabelső. Divatba jött a kétpár ágyas típusú szobaberendezés, és ezzel szükségszerűen megszűnt a hagyományos sarokpad-asztal centrikus szobabelső. A sarokpad néha az asztallal együtt a konyhába vándorolt, máskor a két padot külön-külön vették használatba. Az egyik a szobában maradt, másik a konyhába került, vagy egyiket az előszobába, a gang-ra, a másikat a teraszra tették ki. Ez a folyamat azonban időben nem határozható meg könnyen. Az idősebb házaspárok ugyanis gyakran halálukig ragaszkodtak - és ragaszkodnak még ma is - a megszokott régi bútorhoz és elrendezési formához, s csak akkor válnak meg tőle, ha építkezés vagy költözködés miatt erre rákényszerülnek. A lakás átrendezésének tehát több oka volt. Elsősorban új ház építése vagy a régi bővítése, másodsorban a család megszaporodása házasságkötés révén, főleg, ha új asszony került a házhoz. A hasonló folyamatok lezajlásának ma is állandó tanúi vagyunk. 3. Csurgó mai lakáskultúrája Csurgó 1945 utáni építészete és házainak berendezése semmiben sem különbözik már a többi délnyugat-dunántúli helység építészetétől. A fejezetcímben szándékosan kerültem a népi lakáskultúra kifejezést, mivel a mai Csurgó sokféle foglalkozást űző és megváltozott családszerkezetű társadalmának csupán egy vékony rétegére illik már a népi jelző. A hagyományos gazdasági munkaszervezet, a konvencionális szokásnormák és a társadalmi hovatartozás paraszti tudata ugyanis csupán a mezőgazdasági munkával foglalkozók elenyésző részénél található már csak meg. A felszabadulás után a földhöz juttatott újgazdák először új istállót és pajtát építettek, hogy felkészülhessenek a jövedelmező állattartásra. Ezeket többnyire téglából építették, míg a kis végoromfalas házak csak tömésfaillal készültek. Az utcakép átalakulása, városiasodása csak az 1950-es évek végén kezdődött. Az újabb divathoz való alkalmazkodás első megnyilvánulásaként a végoromfal két ablakát cserélték egyetlen hármas ablakra, majd a házat nemesvakolattal és imitált kő- vagy betonlábazattal látták el. Másoknál a fehér ill. sárga meszelést előbb a csíkozott vagy mintázott festés váltotta fel. Ezzel egyidejűleg többnyire bővítették a házat is, végéhez a megnövekedett igényeknek megfelelően újabb szobát, nyári konyhát esetleg kamrát toldottak. A бо-as évektől azonban mind többen le is bontották a szalagtelkek hagyományos, fésűs beépítésű, végoromfalas házait (VII/I. tábla), hogy helyettük nagyobb sátor- vagy mandzárdtetőseket építsenek. 15 Tért hódított a veranda és a terasz sokféle változata is. Ez napjainkban hol nyitott és müanyagfedél alatt áll, hol tégla- vagy betonoszlopokkal határolt, téglamellvéddel körülvett helyiség. Az utcakép manapság szinte évről-évre változik. A volt Basakuti - most Nagyváthy János - utcában is megbontotta a hajdani utcasor harmóniáját a sok40
