Piller Dezső: Szántódpuszta, 1978

ver még a hó is. A Medárd-napi időjárás is érdekelte őket. Hisz az időjárás segítette vagy gátolta őket munkájukban. Luca napján babonaságból nem fogtak kézbe tűt és pénzt sem adtak ki a házból. Karácsonyfát minden családban állítottak. Szaloncukorral, apró süteménnyel, cukorfigurákkal, színes üvegdíszekkel díszítették fel. Aranyozott, ezüstözött diót, kicsi almát vagy szőlőfürtöt is akasztottak a fára. Az ágak hegyét angyalhajjal hintették be. Szenteste színes kis gyertyákat gyújtottak meg a fán, a lámpát pedig eloltották. Meggyújtották a csillagszórókat is. A család apraja-nagyja áhítattal nézte a tündöklő sziporkázást, az ünnepi játékot. A karácsonyfát némely háznál a gerendára akasztották. Újévig lehetőleg nem nyúltak a fához. Vízkereszt után azonban már lebontották. Az édességeket elosztották, a díszeket eltették jövőre, a kiszáradt fácska pedig a favágítóra került. A szántódi gyermekek nem betlehemeztek. A betlehemesek Zamárdiból, Szárszóról vagy Kőröshegyről jártak Szántódra. Aprószentekkor, december 29-én virgácsolni mentek a gyermekek. Bementek a konyhába, fűzfavirgáccsal vagy korbáccsal gyengén megveregették a ház népét. Veregetés közben eldarálták az ismert szöveget is: „Jó légy, friss légy, keléses ne légy; borért küldenek, vízért menj, vízért küldenek, borért menj, jó légy, friss légy, keléses ne légy!" Valami apróságot kaptak érte a gyermekek. A háromkirályok járását nem ismerték a szántódlak. A tuskóhúzás is teljesen ismeretlen itt. Szokás volt azonban, hogy a lányos háznál, ahol a lány nem tudott férjhez menni, tuskót kötöztek az ajtókilincshez húshagyóra virradóra. Ilyenkor szokták mondani a szomszédok: „Jobb lett volna férjhez menni, mint húshagyókor a tuskót huzigálni." Ugyanis a lánynak a tuskót a favágítóra vissza kellett húznia. Húsvétra a tojásokat házilag festették. Erre a célra a vöröshagyma külső leveleit használták fel. Sárgára a „sóslórom" (lósóska) gyökerének főztjével festettek. A vásárolt bolti tojásfestékek (börzsöny) vízéből piros, kék és zöld tojások születtek. A tojásokra virágokat, nyulat, madarat karcoltak. A viasszal írt díszítési módokat nem ismerték. Húsvét délutánján „gurigáztak" a gyermekek. A Kápolna-dombon már a nagyhéten megcsinálták a „csatornát", azaz 40—50 cm széles sávon, 25— 30 m hosszan, a domb lejtősebb oldalán a füvet kisarabolták. Ezen eresztették le a gyermekek - egyszerre öten-hatan is - a pirostojásukat. Egyik tojás elérte a másikat, összekoccantak; valamelyiké eltörött, egyik gyermek odafutott, fölikapta, elfutott vele. így versenyeztek, ki ér le előbb, melyiké erősebb héjú, stb. A fiúk úgy is játszottak, hogy leguggoltak és markukba fogták a piros tojást. A másik gyermek, szintén leguggolva, rézkrajcárral belevágott. Akinek krajcárja beletalált a tojásba, az elvitte a tojást krajcárostól. Ha a krajcár nem tudta átütni a tojás héját, hanem kipattant, a tojás a gazdájánál maradt, és övé lett a pénz is. 89